Ismét külföldi diákok tanulnak a „mezőgazdasági főiskolán”

2019. október 14. 11:14 | behir.hu

A 70-80-as évek idejében jellemző volt, hogy a Debreceni Agrártudományi Egyetem Szarvasi Mezőgazdasági Főiskolai Karán fejlődő országokból érkezett diákok tanultak.

Most a Szent István Egyetem vezetésének feltett szándéka, hogy ismét nyit ebbe az irányba. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének, a FAO-nak a támogatásával újra mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnökhallgatók tanulnak Magyarországon, mesterképzés (MSc) szinten.

Az első csoportban a hallgatók hét országból, Afganisztánból, Azerbejdzsánból, Etiópiából, Ghánából, Irakból, Ugandából és Palesztinából, a Gázai-övezetből érkeztek, és a képzésük alatt két évet töltenek Magyarországon, ennek egy részét Szarvason.

Mind a hét országra jellemző, hogy a vízgazdálkodás az agrárium szempontjából alapvetően fontos, jellemezte az első turnus diákjait dr. Jakab Gusztáv egyetemi docens.

 

Fotó: Newjság

 

– Szarvason elsősorban a gyakorlati tárgyaikat fogják teljesíteni – mondta dr. Jakab Gusztáv. – Elsősorban terepi és szántóföldi gyakorlatokra visszük őket, illetve a hidraulikai laborunkban tanulnak majd a szivattyúkról, öntözésről, vízkormányzásról.

Szeptemberi első bemutatkozó órájukra meghívást kapott a Newjság is. Elárulták, nagyon tetszik nekik a város, a környezet, illetve az, hogy ennyi minden kapcsolódik itt a vízhez. Jól érzik magukat. Nagyon lelkesek, nagyon motiváltak, tette hozzá a képzést nyújtó első tapasztalatai alapján dr. Jakab Gusztáv.

– Remélhetőleg újra el fog kezdődni az, ami a hetvenes-nyolcvanas években jellemző volt, hogy fejlődő országokból tanulók érkeznek a Tessedik Campusra – tette hozzá bizakodva, majd tolmácsolta az egyetem vezetésének e kérését: fogadjuk őket vendégekként!

Forrás: Newjság

További programok »

FEL