Ismét emléktúrával emlékeztek a doni hősökre

2023. január 22. 12:34 | Kovács Dávid

Mezőhegyesről indult és Tótkomlóson ért véget a több mint 30 kilométeres doni emléktúra, amelyet szombaton hetedik alkalommal tartottak meg.

1943. januárja az ezeréves magyar katonai múlt egyik legszörnyűbb emlékét hordozza. Hadtörténelmünk fekete hónapja közel 130 ezer magyar fiatal, jól képzett katona és harcedzett tiszt életét követelte, mikor január 12-én egy számukra értelmetlen, de annál embertelenebb küzdelem vette kezdetét. Mindez végül a II. magyar hadsereg széteséséhez és a keleti front összeomlásához vezetett. Katonáink szeretteiktől és otthonuktól távol, az orosz fagyban küzdöttek hazájuk becsületéért, családjaik biztonságáért és életben maradásukért. Hűen önmagukhoz viselték a próba terhét és néztek szembe a szovjet csapatokkal.

A Magyar Tartalékosok Szövetsége már megalakulásakor egyik fontos küldetésének nevezte a katonai hagyományok megőrzését. A 80 évvel ezelőtti doni katasztrófa mindenképpen egy olyan esemény, amelyről kötelességünk megemlékezni, Békés megyében is sok család volt érintett – fogalmazott a MATASZ megyei elnöke. Nagy Zoltán hangsúlyozta: fontos emlékeztetni a ma emberét is arra, hogy még egyszer ne fordulhasson elő az, hogy a magyar katonák ilyen körülmények között kelljen szolgálatot teljesíteni.

 

(Fotó: Gregor László - MATASZ)

(Fotó: Gregor László - MATASZ)

 

Az emléktúra szervezéséhez három évvel ezelőtt csatlakozott az orosházi Pünkösdi Zarándoklatért Turisztikai Egyesület, Viczián Zoltán túravezető segítségével pedig minden esztendőben olyan útvonalon halad a menet, amely hősi emlékműveket, katonai sírokat érint. Idén Mezőhegyes volt a kiinduló pont, majd Pitvaros, Ambrózfalva és Nagyér érintésével Tótkomlósig jutottak el a résztvevők, összesen tizennégy állomáson tartottak megemlékezést.

– Aki úgy érezte, hogy megfelelő állapotban van, az teljesíthette ezt a több mint 30 kilométeres túrát, azonban ez nem volt kötelező. Bárki csatlakozhatott a menethez, akár rövidebb szakaszon, vagy részt vehetett egy-egy megemlékezésen. Idén több mint százharmincan regisztráltak előzetesen a túrára, érkeztek Csongrád-Csanád vármegye mellett Pest vármegyéből és a Dunántúlról is – fogalmazott a vármegyei szervezet elnöke.

 

További programok »

FEL