Emléktúra a Don-kanyarban elesettek emlékére

2024. január 22. 12:00 | Fajó Attila

A Magyar Tartalékosok Szövetsége és a Pünkösdi Zarándoklatért Egyesület szervezésében, idén immár nyolcadik alkalommal rendezték meg vármegyei szinten a Doni Emléktúrát. Az Orosházán, január 20-én szombaton lezajlott esemény már nyolc éve hagyományosan visszatérő program.

A DON 81’ elnevezésű eseményen mintegy 26 kilométert gyalogoltak a résztvevők. Az emléktúrán a második világháborúban elesett hősi halottakra emlékeztek, akik a Don-kanyarban lelték halálukat. Antal László hagyományőrző alezredes, az emléktúra fő szervezője elmondta: az idei emléktúra eltér a megszokottaktól. Ebben az évben ugyanis körtúra-szerűen meneteltek a megemlékezők.

1943. január 12-én, majd január 14-én a Vörös Hadsereg csapatai megindították a támadásukat, a magyar honvédek a mínusz harmincfokos hidegben elkeseredett védelmi harcokat követően vonultak/mentek/menekültek hátra, remélve a túlélést. Voltak, akiknek ez sikerült, és voltak, akiknek nem. 1943 januárjában összesen 198 ezer (1942 áprilisa és 1943 márciusa között az utánpótlással, a kiegészítéssel, a váltással együtt több mint 250 ezer) katona volt a magyar királyi 2. honvéd hadsereg kötelékében a fronton.

Az emlékmeneten ezúttal is részt vettek a tartalékosok, nyugállományú katonatisztek és a kadétiskolák növendékei. De civil megemlékezők is részt vettek a vármegyei szintű eseményen.

További programok »

FEL