Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Skoda márkakereskedések kézenfogva szervezik meg immár sokadik éve a Közlekedik a család vetélkedőt országszerte, melynek Békés vármegyei területi versenyén, Békéscsabán vehettek részt az érdeklődő családok.
Szombati Andrea, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: szülőként fontos, hogy amellett, hogy a helyes közlekedésre tanítjuk gyermekeinket, mi magunk is kövessük ezeket a szabályokat, megfelelő példát mutatva ezzel nekik. Ezen gondolat mentén jöhetett létre ez a vetélkedő is.
– Egyrészt ez egy közösségépítő verseny, hiszen a családoknak össze kell fogniuk és csapatot formálva részt venni a különböző feladatokban, másrészt a családok egymással is találkoznak és kapcsolatokat építhetnek ki, harmadrészt pedig velünk rendőrökkel is lesz egy közös, igazán kellemes élményük – részletezte a verseny küldetését.
Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
A versenyzők összesen tizenegy állomáson mérhették fel tudásukat, többek között bicikli-, autóvezetés-, és az idén újdonságnak számító elektromosroller-pályákon is.
– Ötödik vagy hatodik alkalommal jöttünk el, igazából egy nagyon jó családi program és szórakozás. Minden évben vannak új feladatok, a párom is nagyon szeret vezetni, mi meg jövünk és szórakozunk – fejtette ki Szarka Szilvia, aki a Gura családdal érkezett a megmérettetésre.
A legjobb eredményt a békéscsabai Zahorán család érte el, ők képviselik Békés vármegyét az országos döntőn, ahol a fődíj egy személygépkocsi. Második lett a dombiratosi Szőke család, a harmadik legjobb eredményt pedig a sarkadi Fábián család érte el.