Inkubátorházat alakítanak ki Gyulán, a Béke sugárúton

2019. január 24. 08:38 | behir.hu

Inkubátorházat alakítanak ki vállalkozások számára a Béke sugárúton – erről tartottak sajtótájékoztatót január 22-én a helyszínen. Az épületben Kónya István alpolgármester, Mittag Mónika önkormányzati képviselő és Bozó András tervező vezették körbe a sajtó képviselőit - számolt be a Gyulai Hírlap.

– A gyulai gazdaság fejlődése, erősítése, valamint a foglalkoztatás növelése érdekében végzett közös munkánk újabb állomásához érkeztünk – kezdte a tájékoztatót Kónya István. Mint mondta, mindezek már korábban is célként fogalmazódtak meg a városvezetés fejében, így egy TOP-os pályázatnak köszönhetően vállalkozói inkubátorházat hoznak létre a Béke sugárút 14–16. szám alatt.

Az alpolgármester kiemelte, hogy csaknem 299 millió forintot nyertek el, amely százszázalékos támogatási intenzitású, így az önkormányzatnak nem szükséges önerőt biztosítania a kivitelezéshez.

Azért is döntöttek az inkubátorház megvalósítása mellett, mert az épületben jelenleg is vállalkozások működnek. A beruházás során öt egységet alakítanak ki az épületben, egy-egy egységhez öt iroda fog tartozni, különálló vizesblokkal és teakonyhával. A Béke sugárúti ház helyi értékű épület, ennek megfelelően megmarad a homlokzati díszítettség, de lecserélik a nyílászárókat, leszigetelik a födémet és a tetőt, utóbbit fel is újítják.

Kónya István kiemelte, hogy a tervek szerint öt új vállalkozás fog otthonra találni az inkubátorházban. Hozzátette, hogy már a pályázat benyújtásakor kaptak jelzéseket cégektől, hogy igénybe vennék majd a lehetőséget.

A felújítás befejezésének határideje augusztus 31-e, a remények szerint erre az időpontra az eszközbeszerzések is megvalósulhatnak.

Mittag Mónika hangsúlyozta, hogy a képviselő-testület összes tagja számára hatalmas öröm, hogy egy ilyen volumenű pályázat valósulhat meg a városban, különösen azért, mert az épület félig-meddig kihasználatlan volt már hosszú ideje.

– Az épület története sikerre predesztinálja a jövőjét is – fogalmazott Bozó András. Hozzátette, hogy mindig nagy tisztelettel dolgozik az ehhez hasonló, építészeti szempontból értékes épületeken. Mint mondta, a történelmi hagyományokat követő épületet fogunk kapni a felújítások befejeztével.

Forrás: Gyulai Hírlap

 

További programok »

FEL