Több elemből álló országos akció indult két hete a szőlő aranyszínű sárgaság betegség visszaszorítása érdekében. Az átfogó, gyors hatósági fellépésre épülő program a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal számára a drónos felderítés, valamint – a legsúlyosabban érintett területeken – a légi permetezés megszervezését írta elő, a kormányhivatalok szakembereinek közreműködésével.
A drónos felderítés október 9-én indult. A lakosság országszerte akár több hétig is találkozhat a fertőzött tőkéket kereső gépekkel. A rögzített képeken mesterséges intelligencia bevonásával keresik majd a fertőzésre utaló tüneteket. Ezáltal a hatóság célirányosan ellenőrizheti a betegséggel potenciálisan érintett ültetvényeket, számottevően felgyorsítva az azonosítást.
Bár a fertőzést terjesztő kabócák száma az utóbbi időben csökkent, továbbra is segítséget jelenthet a rovarölő szeres permetezés. A legnagyobb egybefüggő, súlyosan fertőzött területeken a következő napokban – az időjárási viszonyoktól függően – lezajlik a légi védekezés.
A szőlő aranyszínű sárgaság betegségét az amerikai szőlőkabóca terjeszti. Hazánkban 22-ből 17-ben már igazoltan jelen van a kórokozó, különösen Zala, valamint a Balaton környéki területek érintettek súlyosan. A betegség az emberre nem jelent veszélyt és a borba sem jut át, de a szőlőben rendkívüli károkat okoz. Ismert gyógymód nincs ellene, kordában tartani csakis a terjesztő vektor, az amerikai szőlőkabóca elleni fellépéssel lehet.
Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal