Indul a kosárszezon – Budafokon lép parkettre a Békéscsabai KK

16:05 | Kovács Dávid

Pénteken három mérkőzéssel elkezdődik a férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoportjának 2026/27-es szezonja. Az előző szezonban felsőházi rájátszásba jutó Békéscsabai KK a Budafok otthonában lép pályára az új idény első mérkőzésén.

Gura Norbert együttese a 8. helyen zárta az előző szezont, a keret pedig tovább fiatalodott a nyáron. A szakvezető a Balog Gábor-Hajdu Márton-Vágvölgyi Ákos alkotta rutinos hármasra építhet olyan tehetséges játékosokkal, akik már tavaly megmutathatták magukat, illetve olyanokkal, akik most kaphatják meg először a lehetőséget. A keretről korábban részletesebben is írtunk.

– Évről-évre törekszünk fiatal, agilis, döntően békéscsabai játékosokra alapozni a keretet, akikkel hosszútávon tudunk számolni. A fiatal, alig 20 éves játékosok mellett idén is igyekeztünk azt a kellő rutinnal rendelkező magot megtartani, akik már évek óta meghatározó játékosai csapatunknak. Idén is ezeket a szempontokat tartottuk szem előtt. Tisztességes felkészülési időszak van a csapat mögött. Kora reggeli futóedzésekkel és esti labdás edzésekkel teltek augusztus első hetei. Négy edzőmérkőzésen vagyunk túl, ahol sajnos egyszer sem tudtunk kiállni teljes kerettel kisebb-nagyobb sérülések miatt. A fiatalok beépítése jól halad, ehhez kellő türelmet és segítőkészséget mutatnak a rutinosabb játékosok is. Bízom benne, hogy a rajtra mindenki bevethető állapotba kerül, kiheverik a hátráltató sérüléseket, és megmutathatjuk, milyen potenciál van a csapatban – foglalta össze a vezetőedző az elmúlt hetek történéseit és a terveket.

Hozzátette: az előző szezonhoz hasonló eredménnyel elégedettek lennének ezúttal is. Mint fogalmazott: ha elkerülik az együttest a sérülések, kellően agresszív stílusban, csapatként játszanak, erre minden esélyünk megvan idén is.

Ilyen lesz az idei Zöld csoport

A mezőnyt idén tizenhárom csapat alkotja, amelyet a BB1.hu is elemzett. A szakportál is arra hívta fel a figyelmet, hogy a csabai gárda továbbra is a helyi kötődésű játékosokra épít. A bajnok, a Piros csoportos szereplést azonban nem vállaló Kozármisleny a Horti Bálint-Veljko Budimir kettős nélkül próbálja megvédeni címét, alaposan kicserélődött az előző kiírásban ezüstérmes Baja kerete is, a bronz után szintén az aranyérmet megcélzó DH Basket ugyancsak több játékost igazolt magasabb osztályból. Fiatalított a Budafok, egyben tartotta a csapat gerincét a Nagykőrös és a Szegedről erősítő Hódmezővásárhely, Százhalombattán ellenben nagy volt a jövés-menés, Gedei Tibor vette át a gárda irányítását.

 

A csabaiaknál és a riválisoknál is akadt változás bőven a nyáron (Fotó: Bere Mátyás)

 

Egerben és Győrben is egy korábbi játékos lett a vezetőedző, a hevesieknél Luka Igrutinovics, a Rába-partiaknál van der Meer Loránd ül le a kispadra a kosárcipőt szögre akasztva, a harmadik egyetemi gárda, a PTE-PEAC is edzőt váltott, Moosz Milán érkezett Kmézics Zorán helyére. Két budapesti újonccal lett teljes a mezőny, a TFSE döntően NB II-es bajnokcsapatával küzd majd a magasabb osztályban is, a története első felnőtt NB I-es idényére készülő Budapesti Bikáknál több volt a változás, számos piros csoportos rutinnal felvértezett kosaras választotta a fiatal fővárosi klubot.

Változik a lebonyolítás

A bajnokság alapszakaszában oda-visszavágós rendszerben mindenki játszik mindenkivel, az első hat helyezett automatikusan bejut a felsőházi rájátszásba, a 7-10. helyezettek egy úgynevezett Play-in párharcban harcolhatnak a legjobb nyolc közé jutásért. A csaták vesztesei a 9. helyért csatáznak majd. A 11-13. helyen végző gárdák pedig az alsóházban körmérkőzéses formában döntik el egymás között a helyezéseket.

Az alapszakasz szeptember 25-én indul, az őszi idény december harmadik hétvégéjén zárul. A visszavágók sora egy rövid szünet után január elején kezdődik, majd április elején ér véget a bajnokság első szakasza, ezt követően jön majd a rájátszás. A csabai együttes ebben a szezonban szombaton 16 órától játssza majd a hazai mérkőzéseit, a helyszín változatlanul az evangélikus sportcsarnok lesz. Gura Norbert csapatának sorsolását ide kattintva láthatják.

A Békéscsabai KK az alapszakasz 1. fordulójában Budafokra látogat. A fővárosiak az előző szezonban a 4. helyen végeztek. A 2025/26-os idényben az együttesek mindkét egymás elleni mérkőzését a piros-feketék nyerték: hazai pályán tíz ponttal, idegenben magabiztosan, 86–69-re. A két gárda idei első összecsapása pénteken 19.30-tól kezdődik a BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnokban.

 

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I/B ZÖLD CSOPORT
ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ

Szeptember 25. (péntek)
18.30 Vásárhelyi Kosársuli–Budapesti Bikák
19.00 GYKC UNI Győr–Foody-BasketBaja
19.30 Budafok–Békéscsabai KK

Szeptember 26. (szombat)
16.45 PTE-PEAC–Eszterházy SC
18.00 NEOsport-Kozármisleny SE–SMTPlus-Nagykőrösi Sólymok KE
19.00 TFSE–Százhalombattai KSE

Szabadnapos: DH Basket

További programok »

FEL