Improvizáció, farsangra komponálva

2017. január 6. 09:43 | Varga Diána

A Magyar Szín-Játékos Szövetség 2017. évben már tizennegyedik, a Féling Színház Békéscsabán nyolcadik alkalommal rendezi meg a „FARSANGI RÖGTÖNZÉSEK” improvizációs fesztivált.

Békéscsabán, 2017. január 28-én, vasárnap 11 órakor rendezik a Csabagyöngye Kulturális központban. A rendezvényre diák- (középiskolás korosztály) és felnőtt színjátszók jelentkezését várják a szervezők határon innen és túlról. A játék házigazdái a Féling Színházi Csoport és a Csabagyöngye Kulturális Központ lesz.

Az elmúlt évek gyakorlatához híven a négy fős (tetszés szerinti fantázianéven szereplő) csoportok több különböző improvizációs feladatot kapnak. Az egyes feladatokra való felkészülésre 10 perc áll rendelkezésre. Játékidő minden feladat esetében 3-3 perc.

A fesztivál játékvezetője Formanek Csaba, aki a helyszínen teszi közzé a játékszabályokat és a feladatokat.

Az elmúlt években olyan feladatokat kellett megoldani, mint például négy előre magadott mondatot kellett történetté fűzni úgy, hogy csak a mondatok hangozzanak el, mindegyik más-más szereplő szájából; újsághírekre kellett improvizálni; négy tárgyat kapott a négy szereplő, ezekkel kellett improvizálni, és egy történetet eljátszani.

A csapatok a 10 perc felkészülési időben megbeszélték a történetet, a kapcsolatokat és kiosztották a szerepeket, majd a kisorsolt sorrend szerint kerültek bemutatásra a „produkciók”.

A fesztiválon három, a farsang hangulatához igazodó díjat osztunk ki, így az Arlecchino díját, Pulcinella díját és Brighella díját. A jelentkező 4 fős csoportok a felingszinhaz@gmail.com címre, 2017. jan. 20-ig várják a kitöltött jelentkezési lapot.

Hogy milyen volt a hangulat tavaly? A 7.TV híradós összefoglalónkból kiderül, 14:20-tól:

 

 

FEL