Ilyen volt a Körösvölgyi Állatpark 2024-es éve

2025. január 3. 16:23 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelye, a Körösvölgyi Állatpark tavaly is eseménydús, sikeres és igen jelentős évet zárt.

Januárban a farkasok szezonnyitó látványetetésével kezdődtek az állatpark tavalyi programjai.

Februárban Bátor, a Körösvölgyi Állatpark gímszarvas bikája levetette agancsát.

Március 15-én, a nemzeti ünnepen több százan vettek részt az állatpark ünnepi állatbemutatóin.

Áprilisban a „Kinn a bárány-benn a farkas” című programon négy napon át több ezren Húsvétoztak a Körösvölgyi Állatparkban. A jeles eseményt a muflonbárányok világrajövetele és az állatpark taván élő kis tőkés récék kikelése koronázta meg.

Májusra a dámszarvasok is agancsot hullattak. Megrendezték a Túzok Tusa Természetismereti Vetélkedőt és helyet adtak a Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny döntőjének is. Szintén a hónapban rendezték meg a Gyermeknapot is, ahol sok száz mosolygós gyermeké volt a liget. Ebben a hónapban ellettek a gímszarvasok és elindult az egész évben zajló Rejtélyek a Bagolykapun túl című nyomozó kalandjáték is, melyben csak a nyár során közel ötezer fő mérette meg magát.

Júniusban 10 éves lett a Körösvölgyi Állatpark, amelyről ünnepélyes keretek között emlékeztek meg. Ennek apropóján költözött az Év emlőse, egy vadmacska az állatparkba. Mindemellett dámszarvas borjak is a világra jöttek. A látogatóknak, új, az Anna-liget és a Csáky-kastély történetét bemutató időszaki kiállítással kedveskedtek. A hónap során több, mint hatezer fő osztálykiránduló gyermeket fogadott az állatpark, továbbá helyet adott olyan szakmai terepgyakorlatoknak is, mint amit például a MATE vadgazda mérnök hallgatói tettek. Vendégül látták a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola pedagógus karát is egy tanári csendes nap keretében megtartott túravezetésre.

Júliusban a Körösvölgyi Állatparkban ünnepelte a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti és Mezőgazdasági Szakközépiskola 1979-ben végzett erdész szakos osztálya 45 éves találkozóját. Az aranysakál-kifutóban toportyánkölykök jöttek világra, agancsot tisztított a gímszarvas és a nagy hőségben a dagonyák feltöltésével hűsítették az állatokat.

Augusztusban megrendezték az Állatparki Kalandozoo tábor. Agancsot tisztítottak a dámszarvasok is. A nyár során több, mint huszonegyezer vendég kereste fel a Körösvölgyi Állatparkot

Szeptemberben sok nyugdíjas, külföldi és fogyatékkal élő csoport tett látogatást. A vendégek Bátor, a gímszarvas messze zengő bőgésében gyönyörködhettek.

Októberben az Állatvédelmi témahét keretében az Állatok Világnapját tartották, melynek keretében érdekes módon felkínált, ínyenc őszi csemegékkel ajándékozták meg a park lakóit. A távoli Vietnámból is fogadtak vendégeket. A hónapot a dámszarvasok barcogása tette színesebbé.  

Novemberben téli bundát öltöttek a Körösvölgyi Állatpark lakói és a szakemberek több őszi látványetetést tartottak.

December a hónapot egy karácsonyi állatbemutatóval zárta a létesítmény, melyet az év során ötvenezer vendég keresett fel.

 

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

Itthon

Folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb idő

Folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb, szeles, záporos-zivataros idő. A hét elején a többórás napsütés mellett 20-25 Celsius-fok lesz a legmelegebb órákban, de pénteken ismét visszaesik a hőmérséklet és mindössze 13-21 fok várható délután. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz, és a záporok, zivatarok esélye is csak a hétvégére fog csökkenni - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
06:35
FEL