Békés megyei halőrök is részt vettek azon a méltán különleges és újszerű programeseményen, amelyet a halászati őri hivatás fókuszba állításáért hívott életre a Magyar Országos Horgász Szövetség. Az évek óta nagy lendülettel folyó hazai horgászszervezeti- és vízkezelői munka egyik legfontosabb feladatkörét demonstráló rendezvénynek október 17-18-án a Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központ adott otthont Szeged–Maty-éren.
A MOHOSZ és a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségének közös, kétnapos találkozóján a hazai horgászszövetségek és speciális jogállású szervezetek kötelékéből 23 halőri csapat sorakozott fel a megnyitóra. Láda Gáspár MOHOSZ alelnök és a Csongrád megyei horgászszövetség ügyvezető elnöke, illetve Gósz Zoltán HECSMSZ alelnök, mint házigazdák köszöntötték a résztvevőket.
Mint hangsúlyozták, az egyedülálló kezdeményezés nem titkolt szándékkal a hazai vizek partján szolgálatot teljesítő halászati őröket hivatott elismerni. A cél az, hogy egy olyan programot honosítsanak meg, hagyományteremtő szándékkal, amely nívós szakmai találkozó és tusa-jellegű versengés is egyben.
A felvezető után ismertették azokat a programelemeket, amelyek a halőri hivatáshoz testhezálló elméleti, erőnléti, ügyességi, technikai és természetesen horgászati kihívásokat állítottak a csapatok elé.
A versengésben külön színfoltot ígért, hogy speciális jogállású szervezetként az Állami Halőri Szolgálat alakulata is „ringbe” szállt, ahol a NÉBIH-es fiúk irányítását Csachné Rubint Etelka, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal igazgatóhelyettese vállalta magára.
A megnyitó után rögvest „mélyvíz” várt a halászati őrökre, ugyanis első versenyszámként elméleti tudáspróbán kellett számot adniuk arról, amit a vízparton részben ők is számon kérnek a horgászoktól.
Az összesen mintegy ötven jogszabályi, horgászati és haltani felvetést tartalmazó kérdéssorból gyorsan kiderült, a feladatokat előkészítő kreatív műhelymunka nem csupán a halőrök „látszat megmérettetését” célozta meg. Ezt különösen jól példázta a következő feladatsor, amelyben a hazai halfauna több mint három tucat tagját kellett azonosítani fényképekről. A tíz másodpercenként váltakozó képkockákon egyaránt feltűntek a halőr, illetve a horgász számára gyakrabban látható halak – balin, karikakeszeg, kősüllő – mellett az olyan rejtőzködőbb fajok is, mint a széles kárász, a magyar bucó, a vaskos csabak vagy a lápi póc.
A tagadhatatlanul aktív töprengést okozó bő egyórás agytornát közel hibátlan teljesítménnyel – csapatvezetőjük értékelésében kötelező módon – az állami halőrök nyerték, szorosan nyomukban pedig a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének csapata bizonyította kiváló szellemi felkészültségét.
A svédasztalos ebéd alatt némileg erőt lehetett gyűjteni a délután igencsak mozgalmasnak ígérkező eseményeihez. Ügyességi-, erőnléti- és technikai versenyszámok sora várt a halászati őrökre, amelyek több helyszínen egyidejűleg zajlottak egészen az esti órákig.
A könnyed, gyakorlott horgászmozdulatokat igénylő casting jellegű célbadobó verseny remekül példázta, hogy számos halászati őr hobbi oldalról is jól ismeri munkaterületét és gyakorló horgász. A legjobb csapatok 75 pont felett teljesítettek, ami a 3×3 dobást tekintve jóformán csak nyolc-, illetve tízkörös találatokat feltételezett. Ebben a számban a Fejér Megyei Szövetség halőrei diadalmaskodtak 80 ponttal, második helyre csak büntetőpontjaik miatt csúsztak a szintén 80 pontos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek.
A finomcsukló-próbának méltó párja volt a célzottan mókát is szolgáló gumicsizma-hajító verseny, ahol a vízparti ember ikonikus lábbelijét kellett a csapatoknak – csapattagonként egy-egy dobással – a startvonaltól összességében minél messzebb juttatniuk. Ez az etap – mivel viszonylag ritkán dobál gumicsizmát az ember – alaposan feladta a leckét mindenkinek, ugyanis a párban rögzített csizmáknak egyrészt nem csekély súlyuk volt, másrészt csúszásmentes fogásuk, valamint hajítási technikájuk atlétaösztönöket is kívánt. Ebben viszont a Velencei-tavi Szövetségnek nem akadt riválisa, hiszen mindhárom csapattag egymaga dobott majd akkorát, mint a gyengébben teljesítő csapatok triói összességében.
A vízi vetélkedés próbái is hasonló ügyességi-erőnléti–technikai kontrasztra épültek, ahol a hajózási tudományok kerültek homloktérbe. Először evezővel hajtott facsónakkal kellett végighaladni egy bójasoros pályán, ahol az izomerőn túl a megfelelő „lapátkezelési” technika és a csónakban ülő két ember összehangolt evezése dominált. A Tüskeváras „lapjával húz, élivel kormányoz” tanításban jeleskedő párosok közül a Tisza-tavai Sporthorgász Kft. 1 perc 31 másodperces futamát bizony az öreg Matula bácsi is megsüvegelte volna.
A vízi tusa másik részében egy 20 „lovas” motorral felszerelt könnyűtestű kishajóval kellett manőverezni a Maty-éren, ahol egyértelműen a gyakorlat jelentett igazi helyzetelőnyt, amit szépen tükröztek a két percen belüli időeredmények. A jól teljesítő csapatok közül azonban kiemelkedett az állami halőrök legénységének motorcsónakos mutatványa, ahol a bójakerülős szlalompályát a sekély és zátonyos felső Sebes-Körösön vérteződött Furák Károly alig több mint egy perc alatt hasította végig. Ezt még az a tény sem változtatta meg, hogy kicsit vehemens megérkezése miatt kapott plusz 20 másodperces büntetésük miatti „bruttó” eredményük végül csak a nyolcadik legjobb motorhajós eredményre lett elegendő.
A vízi csatát összességében a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. nyerte, akik az evezős elsőség mellett a második legjobb motorcsónakos időt jegyezték.
A legösszetettebb, csapatmunkában is leginkább komplex feladatot azonban kétségkívül az autós ügyességi próba adta, ahol a csapatoknak saját halőri járműveikkel kellett teljesíteniük egy speciális rutinpályát, természetesen ezt is időre.
A szlalom közbeni teniszlabda-begyűjtés és visszahelyezés, az Y manőverezés, a csónakszállító tréler fel- és lecsatolás, illetve az azzal történő tolatás igencsak meghintáztatta a terepjárókat és a benne ülőket.
A szoros verseny következtében az első helyen 2 perc 50 másodperces időeredménnyel végül holtverseny alakult ki a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége és a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége között.
A vacsora előtt az első nap utáni eredményeket fokozott izgalommal szemlélték a halőrök – latolgatva a következő nap esélyeit –, ami azt mutatta, hogy a vízpart „marcona” vigyázói bizony komoly versenylázban égnek.
Ennek megfelelően a vacsora után hamar elcsendesült a maty-éri versenypálya kiszolgáló épületei, ami az első napi próbatételek, illetve a másnapra jutó utolsó versenyszám, a horgászat sorsfordító kimenetelének fényében egyáltalán nem volt meglepő.
Másnap a korai kelést követően a horgászverseny menetének ismertetése és a helysorsolás után az evezőspálya szokásos parti sávjának tekintélyes részét elfoglalva, három szektorba osztva veselkedett neki a halászati őrök egyenruhás sora a halfogásnak, ami látványnak sem volt utolsó. Plusz szektort képzett a kísérők mezőnye, ahol kilenc fő vállalkozott különversenyre.
A partvonal zömében feederes boterdőjéből csak néhol nyújtózkodott túl egy-egy rakós, amiből kitűnt, hogy a csapatok felkészültek Maty-érből és legtöbben az evezőspálya bójasorai közé húzódó nagyobb testű uszonyosok, jellemzően a 0,5-2 kg-os pontyok fogását célozzák meg. A némileg méltatlanabb törpegyűjtögetést kevesen választották direkt módon, más kérdés, hogy egyes pályaszakaszokon a versenyzők erre kényszerültek.
A délelőtt kilenctől délután egy óráig tartó horgászattal az „A” szektorban Beinschródt Tibor (Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége), a „B” szektorban Horváth András (Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség), míg a „C” szektorban Szenyéri Zsolt (Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége) hozott csapataiknak fontos egy pontokat. A teljes csapatfogások alapján végül a Fejér megyeiek bizonyultak legjobbnak a horgászpróbán. A kísérők versenyében a Baranyai megyei szövetséget képviselő Kapitány Zsolt tudott versenytársai fölé kerekedni.
A halfogást követő ebéd után már csak a végső eredményhirdetés maradt hátra a két nap eseményeiből. Az ünnepi ceremónia felvezetőjében a MOHOSZ alelnöke Dr. Dérer István tolmácsolta a halőri hivatást méltató gondolatait minden részvevő és a rendezvénytől távol maradó halászati őr számára. Kiemelte, hogy a horgászat jelenlegi hazai szervezeti-gazdasági stabilitása a halászati őrök helytállásának is nagyban köszönhető. Előrevetítette, hogy a horgászszervezeti munka – közte kiemelten a halőri – a kormány támogatását élvezve jelentős állami forrásokra támaszkodhat a jövőben is.
A halőrök számára láthatóan jóleső pozitív szavak után a két nap versengésének elismerései sem maradtak el. Az egyes versenyszámok és különdíjak átadása után az összetettben elért eredményeket ismertették. Az oklevélen és némi palackozott „repin” túl a legérdemesebb öt csapat került végül piedesztálra. A dobogótól csak kissé elmaradva az ötödik hely a házigazda Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségét, a negyedik a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségét illette. Az abszolút harmadik helyet a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége, a második pozíciót a Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szövetsége, míg a bajnoki serleget a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. szerezte meg.
A hosszú percekig készülő fotók és gratulációk sora tükrözte azonban a leglényegesebbet: a bejáratott forgatókönyv nélkül is precíz időhatárokkal, kiváló hangulatban, aktív tartalommal lezajló rendezvény a résztvevők fair play magatartásának és a szervezők példás munkájának érdemeként méltó pillanatkép maradt a halőri hivatás horizontján.
