A nap korán reggel, 7:30-kor kezdődött a vendégek és a résztvevők érkezésével. A 8:00-kor induló regisztráció során a helyszínen is akadt még lehetőség nevezésre a szabad helyek függvényében, így a legbátrabb vállalkozó szelleműek az utolsó pillanatban is csatlakozhattak a mezőnyhöz. Az ünnepélyes megnyitót követően 9 órakor kezdetét vette a hősies küzdelem az akadálypályán, ahol a versenyzők erőnlétüket és ügyességüket tehették próbára.

Papp István főszervező, Bélmegyer alpolgármestere elmondta, hogy ez a program kerüli a megszokott, unalmasnak mondható sportokat.
– Ez egy egyedi rendezvény. Bálákat kell megmászni, rönköt kell hajítani, traktorgumit kell átfordítani. Olyan akadálypályát csináltunk, ami nem kíméli az embereket. Itt izzadni fogunk – mondta a főszervező.
Kutasi Sándor pályaépítő kiemelte, hogy a vesenypályán a tanyasi világ adottságainak megfelelő elemeket használtak fel. Így lett alapelem a bála, az ezekből készült bálapiramis pedig még a tériszonyosoknak is fejtörést okozhat.
Valyuch Roland társszervező kiemelte, hogy idő- és erőversenyről van szó. Az időt chip-es rendszer méri, a résztvevők pedig 3-percenként lépnek a pályára és erőnléti feladatokat is végrahajtanak ellenőrzés mellett. Többen az egyensúly és ügyességi feladatoknál akadtak el, ezeket is addig kellett ismételni, amíg nem sikerült az adott személynek.

A délelőtti kimerítő futamok után 12:00-kor következett a megérdemelt ebédidő, amelyet Petneházi Géza zenés műsora tett még hangulatosabbá. A délutáni programok sora 13:00-kor Ifj. Fekete László bemutatójával folytatódott, majd 14:30-tól a csapat- és senior versenyszámokban mérhették össze tudásukat a résztvevők.

A délutáni órákban a kultúra és az ünneplés veszi át a főszerepet: 16 órakor kezdődik a Chained Acoustic koncert, 17 órától az ünnepélyes eredményhirdetés, majd 17:30 visszatér még egy kicsit zenélni a Chained Acoustic.
A díjak átadása után sem áll meg az élet Bélmegyeren. Az estét DJ Roland indítja be 19 órakor, majd 20 órától MC Mike & Mike DJ fokozza a hangulatot. A nap koronájaként, 21 órakor veszi kezdetét a fergeteges Exatlon After Party, ahol az esemény házigazdája, Berry Pappa gondoskodik arról, hogy a felejthetetlen nap egy igazán emlékezetes esti bulival záruljon.