Igazi, karácsonyi csoda – Egy megkerült bankkártya története

2021. december 25. 19:05 | Erdei-Kovács Zsolt

A legjobb, legmeglepőbb ajándékot idén egy kedves idegentől kaptam.

Éppen egy jó barátomnál töltöttem karácsony első napjának délelőttjét, amikor diszkréten pittyent egyet a telefonom, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Egy kedves, ámde ismeretlen ifjú hölgy írt rám, aki kifejtette, hogy megtalálta a bankkártyámat, amit szeretne visszaadni. Hirtelen nem értettem, miről van szó, hiszen úgy tudtam, hogy a kártya a kabátom belső zsebében pihen.

Rosszul tudtam. A kedves idegen közlése igaznak bizonyult, a dombornyomásos plasztiknak csak a hűlt helyét találtam. Némi üzenetváltást követően felpattantam a bringámra és közben azon gondolkodtam, hogy vajon minek tudható be ez az irgalmatlan nagy szerencse. Az csak Isten áldása lehet, ha már akkor megoldódik a probléma, amikor én még egyáltalán nem is tudok a létezéséről. Valahogy így van a teremtő Atyával: már akkor elkészíti számunkra a megoldást, amikor mi emberek még nem is tudtunk arról, hogy ő egyáltalán létezik.

Remélem, a kedves idegen elnézi nekem, hogy első körben Istennek, s csak ezután neki köszönöm meg, hogy ilyen emberségesen járt el. Annyira meg voltam illetődve, hogy a barátomtól ajándékba kapott dobozos kólát ajánlottam fel neki ellentételezésként, amit persze udvariasan elhárított. Pénzintézeti munkatárs lévén nála minden bizonnyal „szakmai ártalom” a megbízhatóság, igazán büszke lehet rá a felettese és természetesen a családja is.

Az ilyen ajándékoknak nemcsak ezen a szép ünnepen, hanem az átlagosnak mondott hétköznapokon is nagyon örül az ember, hiszen ezek az esetek cáfolhatatlan bizonyítékai, mondhatni bizonyságai annak, hogy igenis vannak még önzetlen, jó emberek. Végezetül pedig álljon itt egy ige, ami pedig az Atya végtelen szeretetére mutat, s azt illusztrálja, hogy mit tett értünk a Teremtő.

Biztos vagyok benne, hogy többen, könyv nélkül tudják a János szerinti evangélium 3. fejezetének 16. versét: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

További programok »

FEL