Időutazás az Eötvös Cirkusszal húsvétkor is

2016. március 27. 06:54 | behir.hu

Ismét Békéscsabán látható a világhírű Eötvös Cirkusz. A megújult társulat Magyarországon eddig nem látott műsort mutat be a közönségnek. Az  Időutazó című előadásban a hagyományos cirkuszi elemek mellet interaktív produkciókkal is készülnek a mutatványosok. 

Sokan kíváncsiak a Tesco parkolójában az Eötvös Cirkusz legújabb előadására. Nem véletlen ez a nagy érdeklődés, hiszen egy teljesen új produkcióval készült a társulat a csabaiaknak.

– Az előadáson utazunk az időben, különböző korokat elevenítünk meg. Visszamegyünk a dinoszauruszok korába, vagy elmegyünk a jövőbe. Repülőcsészealjban érkeznek az erőemelő akrobaták, római kori arénában gladiátorok harcolnak az oroszlánokkal, vagy megnézzük Noé bárkáját, ahogy kiköt az Ararát hegyén az állatok sokaságával – mondta Eötvös Lóránd, az Eötvös Cirkusz igazgatója.

A műsorban oroszlán küzd a gladiátorokkal, de a nagymacska mellett megfordul még a porondon zebra, láma, teve és még a mosómedvék is különleges mutatvánnyal készülnek. Ugyanakkor minden műsor egy kicsit más.

– Minden műsor, minden egyes előadás különbözik, mindig más emberek ülnek ott, mindig más a reakció, ehhez mindig be kell állítsa magát az ember. Ez az izgalma ennek a hivatásnak, mert foglalkozásnak nem nevezném, ami engem már lassan huszonnégy éve szórakoztat – jegyezte meg mosolyogva Pom Pom bohóc

A közel kétórás előadáson Pom Pom bohóc a dinoszauruszok földjétől a tündérek világán át a Tatuin bolygóig kísérte a közönséget. Az Eötvös Cirkusz húsvét vasárnapján 15 és 18 órától, húsvét hétfőn 15 órától várja nézőit  Békéscsabán, a Tesco parkolójában.

 

FEL