Idén jóval kevesebb vadat számoltak meg a szakemberek

2022. november 14. 17:55 | Szabó Judit

Békés megyét ebben az évben rendkívüli módon sújtotta az aszály. Ez nem csak a mezőgazdaságra, hanem a vadgazdálkodásra is kihatott, a vadállományunk is megsínylette ezt a négyhónapos esőmentességet – fogalmazott Hrabovszki János, az Országos Magyar Vadászkamara Békés megyei elnöke.

A fácán és a nyúl állományának szaporulata nagyrészt elpusztult a szárazságban. A vadgazdálkodók próbáltak itatókat létesíteni, de ezt nem tudták a megye teljes területén kivitelezni. Talán a legjobban a fácánoknál vehető észre a törzsállomány megfogyatkozása. A madarat mesterséges módon tudják pótolni, azonban megnőtt a fácántenyésztés költsége is. Ezért a korábbi százhatvanezres kihelyezés ebben az évben százezerre csökkent a Békés Megyei Vadásztársaságoknál. 

Mezei nyulak (Lepus europaeus) a Békés megyei Szeghalom határában 2021. március 7-én. MTI/Kovács Attila

Hrabovszki János elmondta, hogy a nyúl állományra nincs akkora ráhatásuk, de az biztos, hogy szárazságban, ha nincs mit enni, a szaporulat nagyrészt elpusztul. 

– A mezei nyúl vadászatával most kezdünk el foglalkozni novemberberben és decemberben, így majd azután fogjuk látni, hogy mennyire sújtotta az aszály a nyúlállományunkat. Az élőnyúl befogása is aszerint alakul, hogy megéri-e kivonulni nagy létszámú hajtókkal és befogókkal, hogy aztán értékesítsük a nyugat-európai piacon – fejtette ki a Békés megyei elnök.

Hrabovszki János hozzátette, hogy elsősorban vadgazdálkodók, másodsorban vadászok azért is próbálnak vigyázni a törzsállományra, mert mesterségesen nem lehet pótolni a Békés megyei mezei nyúl állományt.

A Békés megyei elnök kitért az őzállományra is. Az őzgida állománya is nagyon kevés, így egy szerény vadászati szezonra számítanak. Az őszi és téli takarmányok ára csaknem a háromszorosára emelkedett, így ilyen takarmányárak mellett próbálják fenntartani a vadállományt. 

A vadásztársaság azt reméli, hogy nem lesz kemény, havas a tél, mert akkor nagyon komoly problémák lehetnek a törzsállomány megmentésével. Valamint, ha egy csapadékos tavasz és nyár lenne a következő évben, akkor képes lenne regenerálódni a Békés megyei vadállomány. 

További programok »

FEL