Idén is megrendezték Gerlai Falunapot

2022. augusztus 6. 15:37 | Papp Ádám Sándor

A hagyományokhoz hűen idén is életre hívták a Gerlai Falunapot szombaton.

Rotyogtak a bográcsok szombaton déltől a gerlai Faluház udvarán, idén is főzőversennyel kezdődött a program. A pörköltkészítő megmérettetésre ezúttal hat csapat nevezett be.

– Egy lecsós alap képzi a szaftot, én úgy vagyok vele, hogy ha pörkölt, akkor legyen jó sűrű. A hagymán, a paprikán és a paradicsomon kívül még fokhagyma, só és bors kerül bele, tehát a klasszikus magyar fűszerek. Nagyon remélem, hogy a zsűrinek elnyeri a tetszését, illetve mindenkinek, aki majd megkóstolja – fogalmazott a behir.hu kérdésére Csorba József.

Az eseményre kilátogatóktól azt is megkérdeztük, hogy miért szeretik a gerlai falunapot. Többen elmondták, hogy a közös főzés, a jó beszélgetések és a sok nevetés miatt látogatják évek óta a programot.

– Nagyon szeretjük ezt a falunapot. Még fiatalok voltunk, már akkor is jöttünk, de most, hogy ennyi idősek vagyunk, még mindig kiballagunk, főként a jó közösség miatt – mondta Laukó Jánosné.

A Hajnal-Lenkey-Jázmin Utcai Általános Művelődési Központ és a Csabagyöngye Kulturális Központ összefogásának eredménye a több évtizedes múlttal rendelkező Gerlai Falunap, amelyet Szente Béla, a településrész önkormányzati képviselője is támogat.

– Az esemény célja az, hogy a helyiek egy évben egyszer találkozhassanak, együtt ünnepelhessenek és szórakozhassanak. Kicsit közösségépítő, szórakoztató és kulturális jellege is van a Gerlai Falunapnak – emelte ki Szegfű Ferencné, a Hajnal-Lenkey-Jázmin Utcai Általános Művelődési Központ intézményvezetője.

A szervezők a főzőverseny mellett a fiatalokra is gondoltak, akiknek arcfestéssel, ugrálóvárral és kézműves játszóházzal készültek. 

 

További programok »

FEL