Idén is keresik Békés Tortáját

2021. szeptember 9. 17:02 | Gyemendi Réka

Második alkalommal rendezték meg a Békés Tortája tortakészítő versenyt.

A verseny Mucsiné Fodor Hajnalka ötlete volt, a megmérettetés alapjául a Magyarpország Tortája című verseny szolgált.

– Már az első alkalom is nagyon népszerű volt. A járvány sajnos beleszólt a tavalyi Békés Tortája eladásaiba, de így is több mint 2000 szeletet vásároltak meg belőle. Az idei versenyre is annyan jelentkeztek, mint az első alkalommal, tehát nem lankadt a lelkesedés. Minden évben külön témát szabunk meg, idén ez a csokoládé volt. A versenyzők bármilyen csokoládét felhasználhattak a tortánál, amelyeknek egységesen 20 cm átmérőjűnek kellett lenniük. Az is kikötés volt továbbá, hogy Békés városa valamilyen módon jelenjen meg a tortában, a tortán – ismertette Polgár Zoltán alpolgármester.

Az alpolgármester elmondta: a megmérettetésen I. és II. helyezettet hirdetnek, illetve két különdíjat is kiosztanak. Az első helyezett egy vándorserleget kap, ami majd a továbbiakban a soron következő nyertesekhez kerül. A fődíj pedig a Békés Tortája cím, amit egy évig viselhet a díjnyertes torta: ezt a cukrászmesterek egy éven keresztül minden hétvégén elkészítik a város lakóinak illetve a látogatóknak. Azok között pedig, akik megvásárolnak egy szeletet a Békés Tortájából, egy nyaralást is kisorsolnak majd. 

 

Galéria

További programok »

FEL