Idén is ellátogatott a Mikulás a gyulai kórház gyermekosztályára

2022. december 6. 18:32 | Vincze Attila

A szokásoknak megfelelően ezúttal is ellátogatott a Mikulás a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházának gyermekosztályára. A gyulai Erkel Ferenc Kft. kezdeményezésének köszönhetően 40 darab személyre szóló csomagot osztott szét a Mikulás a kórházban tartózkodó gyermekek között.

Lovas hintóval érkezett a Mikulás Görgényi Ernő polgármester és Pepe Manó társaságában a gyulai kórház udvarára. A fertőző osztályon fekvő gyermekek természetesen csak messziről láthatták a nagyszakállút, azonban a többi kis betegnek a gyermekosztályon található játszószobában adták át a piros csomagokat.

A városvezető elmondta, hogy több mint tíz éve mindig meglátogatják a Mikulással december hatodikán a kórházban tartózkodó gyermekeket, azonban a pandémia miatt csak most először mehettek be a néhány éve felújított gyermekosztályra.

– Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. munkatársai szervezik meg ezt az eseményt, amelytől azt várjuk, hogy feledhetetlen pillanatokat biztosítson az itt gyógyuló gyermekeknek, és hátha ez a gyógyulásukat is elősegíti. Ahogy megtudtuk, karácsonyra várhatóan már minden kisgyermek otthon lesz, akikkel ma találkoztunk – fogalmazott. 

A Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: mindig jó látni, hogy a kezdeményezés által mosolyt tudnak csalni a kis betegek arcára, azonban arra kifejezetten ügyelnek, hogy csak a gyógyulásukat nem befolyásoló édességek kerüljenek a csomagokba. 

– A szervezőkkel előre megbeszéljük, hogy a gyerekek diétáját figyelembe veszik, ha valaki cukorbeteg, akkor cukormentes ajándékot kap, hogyha lisztérzékeny, akkor lisztmentes ajándékot, ha pedig bármilyen allergiája van ennek megfelelő névre szóló csomagot kap –  fogalmazott dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed.

A kórházi látogatás után idén is tett egy kört a városban a Mikulás: először a világórához, ezt követően pedig az Implom József Általános Iskolához ment tovább, a végállomás pedig az Almásy-kastély volt, ahol az intézmény dolgozóinak gyermekei kaptak meglepetést. 

 

Galéria

További programok »

Gyula

FEL