Hygge – a dán életérzés

2019. november 10. 07:49 | behir.hu

A világ legismertebb lefordíthatatlan kifejezései között szerepel a dán hygge szó, amellyel a dánok életérzése írható le. Mivel a dánok több mint negyven éve a világon a legelégedettebbek közé tartoznak, így érdemes körüljárni a szó jelentését.

Ahogy közeleg a tél, a nappalok egyre rövidebbé, az éjszakák egyre hosszabbá válnak. Dániában egy téli reggelen fél kilenckor kel fel a nap, fél négykor pedig már le is nyugszik. A fagyos levegőről már ne is beszéljünk, de ők mégsem esnek téli melankóliába, ehelyett "feltalálták" a hygget. 

Köztudott, hogy a dánok a legboldogabbak a világon, de vajon mi a titkuk? Meik Wiking, a koppenhágai Boldogságkutató Intézet igazgatója többéves munkája során arra jutott, hogy a válasz nem más, mint a hygge. A hygge a dánok receptje a boldogságra, amely a béke, a biztonság és a nyugalom érzését írja le, a keresetlen harmóniát magunkkal és a környezetünkkel. Ezt a kifejezést fordították már a meghittség művészetének, a lélek otthonosságának és a megnyugtató környezet élvezetének is

Dániában előszeretettel kapcsolják össze az ünnepek, például a karácsony hangulatával, azonban jelentése szélesebb ennél: bármilyen meghitt pillanat leírására használható, legyen az az otthon melege egy téli napon, nosztalgia a régi barátokkal, vagy éppen a pénteki hazaérkezés. A hygge az a pillanat, amikor elcsendesedsz, és a lelassult időben megéled az élet tökéletes tökéletlenségét, ami a dánok szerint még a hosszú, sötét télen is átsegít.

 

 

Ha egy kicsit tudományosak akarunk lenni, akkor akár az oxitocintól is elindulhatunk, mert amikor hygge van, akkor az együtt jár a meghittség érzésével és a jó társasággal. A melegség és a teljesség érzésének hatására pedig felszabadul a töménytelen mennyiségű hormon és elűzi a stresszt, a félelmet és fájdalmat. Magyarul boldognak érezzük magunkat. Ennyi. Ezek után ki ne akarná nap, mint nap a hyggét? 

Mert a hygge arról szól, hogy törődünk magunkkal és mindenféle finomságokat adunk magunknak, ha úgy tetszik jutalmul, mert egy kicsit igenis lehet bűnözni. Kevés dolog van, ami jobban hozzájárul a hygge megteremtéséhez, mint a frissen sütött süti illata. A dánok nagyon értenek az öltözködéshez is. Főleg a laza ötlözködéshez. Semmi szükség a kosztümre, mert egy puha pulcsiban, egy vastag sállal ezerszer jobban érezzük magunkat és még fázni sem fogunk. Mert ahol fázunk, ott nincs hygge.

Dániában az otthon központi helyen áll, és a társasági élet sem bárokban és éttermekben zajlik, hanem a meleg és meghitt lakásban. Ezért nagyon fontos, hogy otthonunkban jól érezzük magunkat. A dánok szerint ehhez feltételnül szükség van egy “kuckóra”, ahová jól bevackolhatjuk magunkat egy jó könyv és egy forró ital társaságában.

Aztán szükség van a tűzre: egy kandalló vagy egy kályha, de akár a gyertyák is megteszik, mert anélkül nincs hygge. A fa révén közelebb érezhetjük magunkat a természethez: fa gyerekjáték, mécsestartó, dísztárgy avagy egy kosár. Tegyünk a vázába őszi faágakat, elő a gesztenyével és a dióval. Ha mindez megvan jöhetnek az egyéb kiegészítők, vagyis egy könyvespolc tele jobbnál-jobb könyvekkel és ne feledkezzünk el kedvenc teáskannánkról és bögrénkről se, mert azok is nagyon kellenek a hangulathoz. Most már nincs is másra szükségünk, mint egy puha takaróra, némi díszpárnára, és persze szeretteinkre.

A hyggét nemcsak otthon tudjuk átélni és nem csak egyedül, bár kétség nem fér hozzá, hogy egy vasárnap délután puha takaróval bekuckózva, kezünkben egy bögre forró csokival kedvenc sorozatunkat nézni abszolút hyggeligg – ahogy a dánok mondják. De mégis a legigazibb hygge pillanatok azok, amikor jó társaságban vagyunk. Ahol nincs formalitás, ahol el tudjuk engedni magunkat, és csak úgy ott vagyunk, fesztelenül. A legfontosabb, hogy megéljük a pillanatot. Megízlelni és átélni a jelen pillanatot maga a megtestesült hygge.

Természetesen ezután sem fordul majd kellemesebbre az őszi-téli időjárás, ezután is kell majd lapátolni a havat és kaparni a jeget a kocsiról, de ahelyett, hogy morognál, inkább jusson eszedbe a hygge, mert az ősz és a tél sokkal többről szól, mint a sötét és hideg napokról.

Forrás: goodstuff.hu

 

 

További programok »

FEL