Húszezressel trükköztek – vádat emeltek két nő ellen

14:00 | behir.hu

Szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség, és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 36 és egy 37 éves, Budapesten élő nővel szemben, akik trükkös módszerrel valósítottak meg csalásokat.

A vádirat szerint a két terhelt évek óta vagyon elleni bűncselekményekből és tulajdon elleni szabálysértésekből egészíti ki jövedelmét. Az ország különböző településein üzletekben, benzinkutakon, gyógyfürdőkben és más kereskedelmi egységekben dolgozó eladókat, pénztárosokat tévesztettek meg.

Módszerük az volt, hogy azt a látszatot keltették, mintha a megvásárolni kívánt termékek árát egy 20 ezer forintos bankjeggyel fizetnék ki. A bankjegyet azonban – az eladók figyelmét elterelve – végül nem adták át, hanem észrevétlenül visszatették a pénztárcájukba vagy a táskájukba. A megtévesztett pénztáros így a valójában át sem adott bankjegyből adott visszajárót, miközben a terméket is átadta.

A vádirat szerint 2024. december 3-án egy békéscsabai üzemanyagtöltő állomás üzletében is ezzel a módszerrel csaltak. Kiválasztottak egy 549 forint értékű dobozos energiaitalt, majd egyikük elővett egy 20 ezer forintos bankjegyet, de azt nem adta át a pénztárosnak. Ehelyett egy 50 forintos érmét nyújtott át azzal, hogy inkább „aprót ad”. Eközben folyamatosan siettette a pénztárost, társa pedig különböző kérdésekkel terelte el a figyelmét.

A pénztáros – anélkül, hogy a 20 ezer forintot ténylegesen átvette volna – 19 500 forint visszajárót adott. A két nő ezután a készpénzzel és az energiaitallal fizetés nélkül távozott a töltőállomásról, még mielőtt a csalásra fény derült volna.

A Békéscsabai Járási Ügyészség a két nővel szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

További programok »

Friss hírek

Húszezressel trükköztek – vádat emeltek két nő ellen

Szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség, és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 36 és egy 37 éves, Budapesten élő nővel szemben, akik trükkös módszerrel valósítottak meg csalásokat.
14:00
FEL