Húsz éven át, évente végeztek diákok Gyulán, a Nyugdíjasok Akadémiáján. Az évfordulós ünnepségen Görgényi Ernő, a város polgármestere ismertette az intézmény létrehozásának célját.
– Olyan egyedülálló, a nyugdíjas korosztály új életkezdését segítő oktatási formát alakítottak ki, amely a felsőoktatás rendszeréhez igazodva, az adott korosztály érdeklődése szerint szervez különböző, ingyenesen igénybe vehető kurzusokat, képzett, tudományos reputációval rendelkező előadók által – mondta a városvezető.
A Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének elnöke, Debreczeni Lajosné az egyik alapító, Köteles Lajos szavaival elevenítette fel az akadémia indulását. "A nyugdíjasok akadémiájának létrehozásának személyes oka volt: hogy 2002 tavaszán elhunyt szeretett édesanyám, aki élete utolsó szakaszáig megőrizte szellemi érdeklődését. Megértette velem, hogy a tudás nemcsak az értelmet gazdagítja, hanem védi a lélek egészségét is."
Az első előadások a Biblia világába vezették az érdeklődőket, majd informatikát, betegápolást, időskori pszichológiát, vallástörténetet, európai ismereteket, valamint természetgyógyászatot is lehetett tanulni. A GFE Egészség- és Szociális Tudományi Karának dékánja, dr. Vincze Gábor hangsúlyozta, hogy az egészség megőrzése szempontjából fontos a folyamatos tanulás.
– Az agynak a kapacitása mennyiségileg 30 év után csökken folyamatosan, az idegpályák összeköttetése növekszik. Tehát 65-80 év között, amelyre nemzetközileg az időskori, nyugdíj utáni állapotnak a trenírozása szerepel, az a célunk, hogy ezeket az agypályákat aktívan tartsuk, és az életminőségben a pszichológiai, a mentális, koncentrációs, és szociális képességek fennmaradjanak – fogalmazott.
A képzések hasonlóan működnek a felsőoktatási rendszerhez: van szorgalmi- és vizsgaidőszak, sikeres vizsgát követően pedig diplomát kapnak a hallgatók – erről már az egyetem rektora, dr. Kozma Gábor beszélt.
– Öt éve vette át a Gál Ferenc Egyetem a gyulai egészség- és szociális tudományi intézetet, rögtön karrá szervezte, és rögtön az átvételkor találkoztunk a nyugdíjas akadémia egyik rendezvényével. Az óta évente adom át az oklevelet a nyugdíjasoknak, az akadémiát végzetteknek, akik ugyanolyan örömmel veszik át, mint a diplomájukat, ahogyan átveszik az ápolók, a szociális munkások, az egészség-turizmus szakon végzettek – magyarázta.
Az ünnepség végén oklevéllel köszöntötték azokat a tanárokat és diákokat, akik az intézmény fennállásának húsz éve alatt több képzésen részt vettek. Voltak olyanok is, akik ezalatt húsz kurzust is teljesítettek.