Hursán visszatért, Márkus Kövesdről érkezett Békéscsabára

2024. július 2. 13:14 | Kovács Dávid

A labdarúgó NB II rajtjára készülő Békéscsaba 1912 Előre két új játékos leigazolását jelentette be kedden: Hursán György három év után ölti fel újra a lila mezt, míg Márkus Attila a Mezőkövesd játékosa volt, azonban az előző szezonban a Tiszakécskét erősítette kölcsönben.

Rutinos labdarúgókkal bővült a Békéscsaba 1912 Előre első csapatának kerete, hiszen visszatért Békéscsabára a 186 centiméter magas, a középpályán bevethető Hursán György 2017 és 2021 között már játszott békéscsabai színekben, aztán a Pécs-Szentlőrinc-Szombathely útvonalat bejárva most visszatért Békéscsabára.

Márkus Attila öt első osztályú mérkőzéssel rendelkezik és szintén a középpályát erősítheti majd. A 189 centiméter magas játékos korábban kipróbálta magát Norvégiában is, majd visszatérve a Nyíregyházát és legutóbb a Tiszakécskét erősítette, ahová a Mezőkövesd adta kölcsönbe. Mindkét játékos 27 éves, tehát igen jó korban van, ezért a szakmai stáb bízik abban, hogy tudnak segíteni a csapatnak a 2024/2025-ös másodosztályú bajnokságban.

Az is eldőlt, hogy Ilyés Tamás és Farkas Márk más klubnál folytatja pályafutását.

 

 

További programok »

FEL