Hosszú idő után visszatért Gyulára a Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra

2024. május 10. 07:24 | Fajó Attila

Négynapos esemény vette kezdetét a gyulai várkertben csütörtökön. A 24. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúrát 1993 és 2009 után idén ismét a fürdővárosban rendezik meg.

Dudaszeg József nyugalmazott tűzoltó ezredes a behir.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta: nagy örömmel tapasztalják, hogy a rendezvény még mindig méltán népszerű a külföldi kollégák körében is. Az együttlét, a közösségépítés és szakmai gyakorlatok mellett természetesen a helyi turizmus fellendítése sem rejtett cél – fogalmazott a szervezőcsapat magyar képviselője.  

A vár melletti tószínpadon megtartott megnyitó esemény az IFSO (a tűzoltók nemzetközi szervezete) himnuszának előadásával kezdődött meg, stílusosan rezes tűzoltó zenekarral. Ezt követően a rendezők köszöntötték az egybegyűlteket és röviden ismertették az előttünk álló napok programjait. 

Egy Észak-Németországból érkezett úr, aki már szintén nyugalmazott tűzoltó parancsnok kiemelte: neki ez már a harmadik gyulai tűzoltó csillagtúrája itt Magyarországon. Fritz Voelker nagyon megszerette Gyula városát és nem is volt kérdés számára, hogy újra visszajöjjön a kiváló helyen megrendezett fesztiválhangulatú eseményre.

A rendezvény részletes programjáról itt tájékozódhatnak. 

 

Galéria

További programok »

FEL