Hosszabbodik a gyulai kiállítóhelyek nyitva tartása

2024. március 1. 06:23 | behir.hu

Március 1-től két órával hosszabb lesz a gyulai kiállítóhelyek nyitva tartása. Péntektől a Gyulai Vár, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, az Erkel Ferenc Emlékház és a Kohán Képtár hétfő kivételével naponta 10-18 óra között várja a látogatókat.

A téli hónapokban 10 és 16 óra között tartottak nyitva a Gyula fontos turisztikai attrakcióit jelentő kiállítóhelyek. Ennek oka a kisebb látogatószám mellett az energiatakarékosság volt.

A hosszabbra nyúló nappalok átalakítják a látogatók mozgását is, emiatt március elsejétől valamennyi gyulai kiállítóhely keddtől vasárnapig délelőtt 10 és délután 6 óra között lesz látogatható.

A változással későbbre kerülnek a vár és az Almásy-kastély népszerű gyertyafényes tárlatvezetései. A szombati garantált programok között szereplő események e hétvégétől 18.30-kor indulnak. A hosszabb nyitvatartásnak köszönhetően a Gyulai Vár és az Almásy-kastély szabadulószobái is tovább lesznek elérhetők; amíg a téli időszakban 15 óra volt az utolsó foglalható időpont, márciustól 17 órára is tudnak időpontot foglalni a játszani akarók.

Március eleje változást hoz a gyulai művelődési központ nyitvatartásában is. A hónap első hétfőjétől (március 4-től) visszaköltöznek a közösségek, művészeti, mozgás, és életmód csoportok a közművelődési intézménybe. Ezzel együtt megszaporodik a színházi és egyéb produkciók száma is a művelődési központban, amely márciustól már szombatonként délelőtt is nyitva lesz.

A szintén az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. működtetésében lévő Játszóház nyitva tartásában nincs változás.

Forrás: gyulakult.hu

További programok »

FEL