„Hanna egy igazi hős”
Hanna bejelentését a Szemenyei Kamilla és Szarvas Károly rendőrpáros kapta meg, akik azonnal a helyszínre siettek, ahol meglátták a földön magatehetetlenül fekvő édesanyát és a mentésirányítással telefonos kapcsolatot tartó nyolcéves kislányt. Az édesanyát a kiérkező rendőrök ellátták, Hannát pedig Szemenyei Kamilla bekísértre a házba, ahol – miután megnyugodott – tovább segítette a rendőrök munkáját.
– Segített az anyukája telefonját előkeresni, majd feloldotta nekem. Előkereste a nagymama telefonszámát, hogy tudjak neki szólni a történtekről és megkérjem, hogy jöjjön ő is a helyszínre. Amikor megérkeztek, akkor Hannát átadtuk a részükre, elmondtuk, mi történt, és hogy Hanna mennyire ügyes. A kislánynak az intézkedés során sokszor mondtam, hogy nagyon büszke lehet magára, illetve az anyukája is rá, hiszen megmentette az édesanyja életét ezzel a telefonhívással. Ő egy nagyon bátor kislány, egy igazi hős – idézte fel az eseményeket Szemenyei Kamilla őrmester.
A történetnek azonban itt nincs vége, hiszen az őrmester úgy döntött, hogy összeállít egy kis ajándékcsomagot a kislánynak, hogy érezze mekkora hőstettet hajtott végre. Az ötletből azonban igazi összefogás lett, mert a kollégák is szerettek volna csatlakozni az ajándékozáshoz.
– Ők is megdöbbenve álltak az eset előtt, csodálkoztak, hogy egy ilyen kicsi lány hogyan lehet ekkora dologra képes. Végül Hannát több csomaggal ajándékoztuk meg. Mindenféle ajándékkal leptük meg, a kislány a beszélgetésünk során nagyon sok mindent elmondott magáról, eszerint vásároltunk. Éreztettük az átadás során is vele, hogy ő egy hős. Bízom benne, hogy ez így marad meg benne, és nemcsak az ijedtség emléke társul ehhez a naphoz – ismertette Szemenyi Kamilla őrmester.

„Megtanítottam neki, hogy mit kell tenni ilyen esetben”
Hanna édesanyja, Szikra Brigitta jelenleg is kórházban van, ápolása zajlik. Portálunknak telefonon elmondta, hogy asztmás beteg, hajnalban pedig meleg volt, egy kicsit szorított a tüdeje. Elindult a konyhából az udvarra, hátha jobban kap levegőt, amikor érezte, hogy valami komolyabb gond lehet ebből.
– Kiabáltam a kislányomnak, hogy „Hannus hozd be a telefont és hívd a mentőket!” Ez az utolsó, amire emlékszem. Az igazság az, hogy ez egy tüdőembólia volt, amely kivédhetetlen, előre nem látható dolog. Ezt követően nem is emlékszem semmire, mert több órán keresztül eszméletlen voltam – idézte vissza a hajnali eseményeket Szikra Brigitta.
A rendőrök mesélték el neki, hogy Hanna nagyon ügyesen helytállt, felhívta a segélyhívót és elmondta, hogy mi a probléma, azután pedig követte a mentésirányítás utasításait. A kislány lélekjelenltének és előzetes ismereteinek köszönhetően a mentőszolgálat és a rendőrség öt perc alatt kiérkezett a helyszínre és megmentette az anyuka életét.
– Én tanítottam neki pár évvel ezelőtt, hogy ha velem vagy bárki mással, netalán a nagyszülőkkel vagy az utcán valakivel történik valami, ott a telefon, meg tudja keresni a segélyhívót. Elgyakoroltam vele párszor, hogy mit kell mondani, mi a probléma, mi a betegség, mi a tünet és mindig mondtam neki, hogy biztosan fogják mondani, hogy te mit csináljál, és ő most így is tett – mondta el Szikra Brigitta.
Mint mondta, Hannát sokként érintette az eset, de a kiérkező rendőrök összefogását élete legszebb pillanataként élte meg. Nem is az ajándékok miatt, hanem az a rengeget elismerés okán, amelyet szívből kapott a rendőröktől.
– Már egy ideje mondogatja nekem, hogy rendőr akar lenni. Élményekkel telve és visszaigazolást nyerve tért haza a rendőrségről, hogy ő valóban egy hőstettet hajtott végre. Eddig csak mi mondtuk neki, de a rendőrségtől olyan nagy ajándékot kapott, hogy amíg élek meg sem tudom nekik hálálni – hangsúlyozta az édesanya.

„Eszembe jutott, hogy mit tanultam az anyukámtól”
Zámbó Hanna készségesen állt a mikrofonunk elé. A talpraesett kislány elmondta, nagyon megijedt anyukája rosszulétének pillanatában, de azonnal eszébe jutott az, amit édesanyja tanított neki, így azonnal telefont ragadott és tárcsázta a segélyhívót.
– Én úgy voltam betanítva, hogy ha valami ilyesmi megtörténik, akkor a 112-őt kell hívni. Nem szerettem volna, hogy ilyen történjen, de anya mondta, ha vele vagy bárkivel, akár az iskolában vagy az utcán ilyen történik, akkor a segélyhívót kell hívnom – mesélte a Zámbó Hanna.
A kislány jelenleg a nagymamájával tölti a szünidőt, de hamarosan ismét édesanyjával lehet, aki nemsokára elhagyhatja a kórházat. Hanna életmentő tudása üzenet lehet a többi fiatalnak és szüleiknek is, hogy készítsék fel a gyerekeket, tanulják meg használni a telefonjukat az ehhez hasonló kritikus pillantokban is.