Horgászoknak kötelező – videós útmutató a fogási napló leadáshoz

2018. január 21. 17:11 | Tószögi György

A hazai horgásztársadalom zsigerei szintű, év eleji adminisztrációs rítusának idején vagyunk. Ilyenkor kell leadni a halfogás szenvedélyének hódolóknak az előző évi fogási naplóikat, amelyek egységes állami horgászokmányaik részét képzik. Bár nem ördöngösség a procedúra, a tapasztalatok alapján mégis indokolt egy „gyorstalpaló” tanfolyam.

Bár az egységes állami horgászokmány egyértelmű tájékoztatást nyújt arra vonatkozóan, hogy a fogási naplók szabályszerű leadásának miképpen kell megfelelni, sajnos számos esetben ez nem megfelelő módon valósul meg.

A fogási naplók leadásának évtizedekig csak egyetlen kritériuma volt: jelesül, hogy az új évben, annak január 5-ig meg kellett történnie az anyaegyesületek irányába. Ezt a szinte már kőbe vésett rendszert reformálta 2016. évtől az egységes állami horgászokmány bevezetése, amely alapvetően a korábban két külön dokumentumot jelentő állami horgászjegyet és a fogási naplót olvasztotta egybe.

Az egységesített okmány számos formai és tartalmi korszerűsítés mellett legfontosabb „újításként” bevezette a horgászattal eltöltött napok év közbeni feltüntetését, a fogások vízterület szerinti csoportosítását, illetve mindezek év végi összesítését, amelyet minden horgásznak napló(okmány)leadás előtt kötelezően el kell végezni.

Első lépés: a horgászattal eltöltött napok számának összegzése és az eredmény beírása a megfelelő helyre (jobb alsó sarok) – Fotó: Tószögi György

Második lépés: a halfogások vízterületenként és halfajonként való összesítése… – Fotó: Tószögi György

…és a vízterület, a víztérkód, a halfaj szerinti összsúly és darabszám felvezetése az éves fogásösszesítő táblázatba – Fotó: Tószögi György

Harmadik lépés: az állami horgászokmány leadása az egyesületek felé – Fotó: Tószögi György

Ez a feladat az előző év tapasztalataiból fakadóan nem tudott mindenkinél azonmód meghonosodni gyakorlatként, ami nyilván betudható annak, hogy a naplóval hosszú ideig a leadáson kívül semmit sem kellett „csinálni” leadás előtt.

Ez két okból is komoly probléma: a helytelen módon leadott (nem összesített) fogási napló egyrészt jogszabályi szankciókat vonhat maga után, másrészt a naplókat visszagyűjtő horgászszervezeteknek komoly plusz munkát jelenthet abban az esetben, ha vállalják, hogy maguk végzik el a feladatot a figyelmetlen horgászok helyett, megmentve őket ezzel a nem kívánt következményektől.

Ennek okán a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége indokoltnak látta, hogy egy rövid videós segédlettel magyarázza el az egységes állami horgászokmány és ezzel együtt a fogási napló kötelező, leadás előtti adminisztrációit.

A fogási naplót is tartalmazó, előző évi egységes állami horgászokmány leadási határideje február 28., amelyről pedig végképp nem szabad elfeledkeznie egyetlen horgásznak sem.

További programok »

FEL