Honvédelmi tábort tartottak diákoknak Békés-Dánfokon

2019. július 16. 09:06 | Kovács Andrea

A katonák mindennapjaival ismerkedhettek meg azok a fiatalok, akik részt vettek a Békés-Dánfokon tartott táborban. A 12 és 15 év közötti gyermekek katonai szabályok és napirend szerint éltek, kiképzésen és versenyeken vettek részt, ráadásul mobiltelefonjukat csak az arra kijelölt időpontban, naponta fél órát használhatták.

Az ország minden részéről érkeztek fiatalok a Békés-Dánfoki Üdülőközpontban megtartott honvédelmi táborba. Voltak, akik azért jöttek a békési pihenőhelyre, mert már most arra készülnek, hogy 18 éves koruk után hivatásos katonának álljanak. A Budapestről érkezett Kovács Levente Márk elmondta: szülei és nagyszülei sorkatonai beszámolói alapján szeretené ezt a pályát választani, ahol engedelmességre, illetve fegyelemre tanítanak. Hallomása szerint ma már könnyebb érvényesülni a honvédségnél, mint annak idején a sorkatonaságnál.

Honvédelmi tábor Békés-Dánfokon. Fotó: Fazekas Róbert

Honvédelmi tábor Békés-Dánfokon. Fotó: Fazekas Róbert

 

A táborban összesen 25-en vettek részt: 21 fiú mellett 4 lány is érkezett, közülük ketten ikertestvérek. Takács Noémi és Takács Emília Budapestről utaztak Békésre azért, hogy kipróbálják a katonai életet. Mint elmondták, nem feltétlenül szeretnénk katonának menni, de ki szerették volna próbálni ezt az életformát.

 

Fotó: Fazekas Róbert

 

A fiatalok a katonák napirend szerinti tevékenységeivel ismerkedhettek meg a táborban, melynek fontos része volt a testi-lelki edzés – mondta el a szervező 101-es Területvédelmi Zászlóalj kiképző századparancsnoka. Proháczka Zoltán százados hozátette: a tábor lényege, hogy fizikálisan kifárasszák és mentálisan is erősítsék gyerekeket. Teljes napot kitöltő, változatos programakot kínáltak a fiataloknak, a sárkányhajózástól kezdve az airsoft fegyverek kipróbálásáig. Volt katonai akadálypálya, rajok közötti verseny és közelharcot is tanultak a gyerekek, akik játékos programokon is részt vettek. A tábor nem titkolt célja az volt, hogy a fiatalok is megismerjék és megszeressék a katonai életet és később honvédelmi pályára lépjenek.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL