Hogyan vigyázzunk bőrünkre, anyajegyeinkre?

2020. május 26. 15:53 | behir.hu

A nyár közeledtével erősödik az UV-sugárzás. A melanóma elleni védekezésre már most érdemes figyelmet fordítani. Évente több ezer új melanómás beteget regisztrálnak Magyarországon.

A legagresszívebb bőrdaganat-típus főként a világos bőrűeket, világos szeműeket veszélyezteti, illetve azokat, akiknek sok anyajegyük van. Nemcsak a napsugarak lehetnek veszélyesek, hanem a szolárium is - írja a hirado.hu.

A melanóma az emberi szervezet egyik legrosszabb indulatú daganata, a festéket termelő sejtekből indul ki. Kialakulásában számos tényező mellett a napfénynek is igazolt a hatása. Emiatt lényeges, hogy a lakosság megfelelő ismereteket szerezzen a betegségről, annak megelőzésének lehetséges módjairól – mondta Holló Péter egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatóhelyettese az M1 Ma reggel című adásában.

Nagyon fontos a rendszeres önvizsgálat, mert saját magunkon könnyebben észrevesszük, ha a már meglévő anyajegyek, foltok színe, mérete, alakja megváltozik, vagy ha új elváltozások jelennek meg a bőrünkön. Emellett évente egyszer érdemes orvossal is megnézetni a bőrünket – tette hozzá.

A melanóma egyetlen biztosan hatásos kezelése mind a mai napig az időben történt felismerést követően végzett sebészi eltávolítás. Ugyanakkor a betegség kialakulásának részleteiről egyre pontosabb tudással rendelkezünk, mely elvezetett új módon ható célzott és immunkezelések megalkotásához.

Elmondta, hogy a világos bőrűek, a sok anyajeggyel rendelkezők és a gyermekek a legveszélyeztetettebb csoportok, de mindenkinek vigyáznia kell, hogy minél kevesebb UV-sugárzás érje a bőrét. Figyelmeztetett arra is, hogy a szolárium mértéktelen használata a bőr korai öregedéséhez, károsodásához és daganatok kialakulásához vezet.

További programok »

FEL