Hirtelen hőség – érdemes odafigyelni a veszélyekre

2018. május 31. 17:37 | Szendi Rita

Kicsik és nagyok – sokak szervezetét megviseli a nagy hőség. A hirtelen jött meleg időjárás miatt a szakemberek szerint fokozottan oda kell figyelni a megfelelő folyadékellátásra, a leégés elkerülésére és a figyelem fenntartására.

A meleg időjárás egyre több embert vonz a víz mellé. A békéscsabai önkormányzati fenntartású óvodák kisgyermekei évek óta ingyenesen használhatják az Árpád fürdő élménymedencéjét.

– Nagyon figyelünk rájuk. Már az óvodában bekenjük őket, úgy jövünk át a strandra. Itt előtte lezuhanyoztatjuk őket, miután kijöttek a vízből, elvisszük őket inni. Amikor visszaérünk az óvodába, akkor újra isznak, igyekszünk nagyon figyelni ebben a nagy melegben – fogalmazott az óvodapedagógus, Nagyné Máté Erika.

A nyári időjárás hatással lehet a közlekedésre a sofőrök, vagy éppen a kerékpárosok koncentrációja – erre hívja fel a figyelmet a rendőrség.

– Már most is fontos felhívni a közlekedés szabályaira a figyelmet, és ezzel együtt arra, hogy a nagy melegben esetleg lankadhat a figyelem. Fontos, hogy a közlekedésben résztvevők egymásra is figyeljenek, érezzék azt, hogy amikor fáradtabbak vagy éppen nem tudnak úgy odakoncentrálni, akkor inkább álljanak meg egy rövidebb időre – fejtette ki a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, dr. Vargáné dr. Szombati Andrea.

A meleg időjárás megviseli a szervezetet. Az egyik békéscsabai háziorvos elmondta, hogy kikre kell fokozottan odafigyelni.

– A tartósan magas hőmérséklet különösen veszélyezteti a csecsemőket, az időskorúakat és a krónikus betegeket, hiszen ilyenkor az alkalmazkodási mechanizmusok gyengébben tudnak működni. Nagyon fontos ilyenkor a meleg helyek kerülése, nem szabad tűző napon tartózkodni – hangsúlyozta a háziorvos, dr. Sonkoly Iván.

Dr. Sonkoly Iván hozzátette: fontos a folyamatos folyadékpótlás, és érdemes hűvös helyekre menni délelőtt 11 és délután 3 óra között.

 

További programok »

FEL