Hídkeresztelő: új nevet keresünk

2016. január 28. 11:01 | Fekete Kata

Dr. Ferenczi Attila tanácsnok kezdeményezte, hogy a 360 méter hosszú Orosházi úti felüljárónak új nevet keresnek a városlakók segítségével. Eddig három lehetőség merült fel: Munkácsy, Erzsébet és Szent László, de új elnevezést is lehet ajánlani.

A közel hatmilliárd forintos beruházás 85 százalékát Európai uniós, a fennmaradó részt hazai forrásból finanszírozták. Az immár kétszer két sávos felüljárót tavaly decemberben adták át. A Békéscsabai Médiacentrum a behir.hu oldalon arra kérte a látogatókat, hogy a különleges, a kiemelkedő pilonjai miatt látványos építmény hozzá méltó nevet kapjon. Az internetes portálunk eddig három változatot ajánlott fel a szavazóknak: a Munkácsy, az Erzsébet, illetve a Szent László-hidat. Lapzártánkig több mint 1500-an voksoltak. Más nevet is lehet javasolni és sokan meg is tették. Az olvasók, illetve internetezők egyebek mellett ajánlották a Kolbász, a Bartók Béla, az Áchim L. András, a Bohn, a Viharsarki, a Jamina, illetve a Csaba-híd nevet. Ha húsznál több javaslat érkezik egy verzióra, akkor az is felkerül a szavazati listára. Véleményt nyilvánítani március 15-ig lehet.

A szavazó közül többen elmondták lapunknak: támogatnák a Munkácsy híd ötletét, de számukra ez azt jelentené, hogy akkor két Munkácsy híd lenne Békéscsabán. Az egyik a Munkácsy múzeum, illetve a Csabagyöngye melletti, a másik a jelenlegi Orosházi úti felüljáró.

Dr. Ferenczi Attila tanácsnok elmondta: természetesen nem két híd lenne elnevezve a festőfejedelemről a megyeszékhelyen. Ha a szavazók nagy többsége esetleg úgy döntene, hogy inkább az Orosházi úti felüljáró kapja a Munkácsy nevet, egyeztetnének az önkormányzati képviselőkkel, a civil szervezetekkel és vitára bocsátanák a kérdést. Ebben az esetben például Stark Adolf nevét is viselhetné a létesítmény. Elsősorban neki köszönhető, hogy a Csabagyöngye a világ egyik legismertebb hibrid szőlőfajtája lett, halványsárga bogyóit szinte minden szőlőtermelő országban termesztik.

Békéscsabán még nem volt példa arra, hogy a városlakók szavazhatják meg, milyen nevet szeretnének egy hídnak. Lukácsi László városi főépítész, a Földrajzi Névi Munkacsoport vezetője elmondta, az jellemzőbb, hogy civil szervezetek vagy magánszemélyek ajánlanak nevet utcának vagy térnek. Hozzátette: első lépésben azt kell megvizsgálni, hogy állami vagy önkormányzati tulajdonban van-e a létesítmény. Ha önkormányzati tulajdonban van, akkor a Földrajzi Névi Munkacsoport – amelynek a tagjai között van a Helytörténeti Kollégium képviselője is – megvizsgálja a javaslatot, hogy az alkalmas-e köztér elnevezésére. Ha igen, akkor az ötletet előterjesztik a kulturális, illetve a városfejlesztési ügyekért felelős bizottságnak, majd Békéscsaba Közgyűlése mondja ki a döntő szót. Amennyiben az adott létesítmény állami tulajdonban van, mint ebben az esetben az Orosházi úti felüljáró, a térképészetért felelős miniszter mellett működő Földrajzinév-bizottság – a közgyűlés javaslata alapján – véleményezi, majd megállapítja a földrajzi nevet, amely ezután bekerülhet a Földrajzinév-tárba.

Oldalunk arra kérjük az olvasókat, hogy szavazzanak. Amennyiben húsz ugyanolyan javaslat érkezik a hid@bmc.media.hu oldalra, az is kikerül nyilvános szavazatok közé.

FEL