Hidakat építsünk, ne falakat! – Elkezdődött Ferenc pápa búcsúztatása

2025. április 26. 11:14 | behir.hu

"Hidakat építsünk, ne falakat!" – idézte Giovanni Battista Re bíboros Ferenc pápa híres idézetét szentbeszédében, melyet a temetésén mondott. Elkezdődött szombaton tíz órakor Ferenc pápa gyászszertartása a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren. A következőkben összegyűjtöttük az elmúlt napok eseményeit, illetve az egyházfő temetésével kapcsolatos információkat.

Ahogy arról korábban beszámoltunk: elhunyt Ferenc pápa, a katolikus egyház 266. pápája. Kevin Farrell bíboros, az Apostoli Kamara Camerlengoja jelentette be húsvét hétfő reggel, hogy 7 óra 35 perckor Ferenc pápa halálát a Casa Santa Martában. 

Az argentin származású Ferenc (született: Jorge Mario Bergoglio) az első pápa volt, akit a jezsuita rend adott az egyháznak, és szintén az első egyházfő, aki az amerikai kontinensről érkezett. Bergoglio Assisi Szent Ferenc tiszteletére vette fel a Ferenc nevet, nyilatkozata szerint azért, mert olyan egyházat szeretett volna, amely kiáll a szegények, a béke és a teremtett világ védelmében.

Ferenc pápa erkölcsi kérdésekben mérsékelt álláspontokat képvisel: elutasítja például a terhességmegszakítást, a fogamzásgátlást, az azonos neműek házasságát, a halálbüntetést és az eutanáziát. Ugyanakkor azt is kifejezte, hogy minden homoszexuális ember iránt szeretettel és tisztelettel kell viseltetni. Fellép a társadalmi igazságtalanságok ellen, kiáll a szegények és az elesettek mellett.

A Vatikán arról tájékoztatott, hogy a néhai Ferenc pápa 2024 áprilisában hagyta jóvá a pápai temetési szertartások liturgikus könyvének frissített kiadását, amely a még be nem jelentett gyászmisét fogja irányítani. Diego Ravelli érsek, az apostoli szertartások mestere szerint a néhai Ferenc pápa azt kérte, hogy a temetési szertartásokat egyszerűsítsék, és összpontosítsák az Egyház Krisztus feltámadt testébe vetett hitének kifejezésére.

A Vatikán közleményében még hétfő este tájékoztatott arról, hogy az egyházfő halálát “agyi érkatasztrófa (stroke), kóma, visszafordíthatatlan szív- és érrendszeri összeomlás” okozta. Ezt Andrea Arcangeli professzor, a Vatikánvárosi Állam Egészségügyi és Higiéniai Igazgatóságának igazgatója tanúsítja az elhalálozásról szóló jelentésben. A halál beálltát EKG felvételek segítségével állapították meg – írta a vatican news.

A világ éppen akkor érzi az ő hangjának csendjét, amikor az ő szava volt az egyetlen, amely nem tudott belenyugodni a békekeresés kudarcába.” – mondta a pápa római helynöke, Baldassare Reina bíboros, aki kedden Ferenc pápa lelkiüdvéért bemutatott szentmisén.

Április 23-án szerdán kora délelőtt ünnepi körmenetben vitték át a Szent Márta-ház kápolnájából Ferenc pápa holttestét nyitott koporsóban és a bazilika főoltára előtt, Szent Péter sírjánál ravatalozták föl. A szertartást Kevin Farrell camerlengo bíboros végezte a bíborosi testület tagjainak a részvételével. Ezt követően a világ minden tájáról érkező hívek egészen péntek este 7 óráig róhatták le kegyeletüket a Szentatya ravatala előtt. Mintegy negyedmillió ember érkezett a Szent Péter-bazilikába a három nap alatt.

A római pápa koporsójának lezárási szertartására pénteken este 8 órakor került sor a Szent Péter-bazilika Confessio-oltáránál. A szertartás során, amelyet Kevin Joseph Farrell, kamerlengó bíboros vezetett, Diego Ravelli érsek, a liturgikus szertartások mestere felolvasta az okiratot (rogito), amelyet az szertartás végén a koporsóba helyeztek. A Liturgikus Szertartások Hivatala értesítésében a feltüntetetteken kívül az elhunyt pápa néhány családtagja is részt vett a szertartáson.

A gyászmisét Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezeti. A szertartáson 980-an koncelebrálnak, bíborosok, püspökök és papok, továbbá 200 áldoztató teljesít szolgálatot teljesít, és több mint négyezer pap van jelen. Ferenc pápa koporsóját péntek este zárták le, nem nyilvános szertartás keretében. A koporsóba az egyházfő mellé helyezték a pápasága alatt kibocsátott érméket, valamint egy lepecsételt fém hengert, benne az elhunyt életét és munkásságát összefoglaló okmánnyal, a rogitóval – írja az MTI. 

A koporsót a szertartás kezdetén vitték ki a Szent Péter-bazilikából a térre, és helyezték el az oltár előtti emelvényen, majd egy evangéliumos könyvet tettek rá. A Ferenc pápát az általa hirdetett egyszerűség jegyében használt ruhadarabokban helyezték el a koporsóban - számolt be az M1 aktuális csatorna tudósítója vatikáni élő bejelentkezésében. A tudósításra hivatkozva azt írja az MTI, hogy a pápa azt a használt fekete, láthatóan kitaposott cipőt viseli a koporsóban, amiben végigjárta a világot. Továbbá valamennyi ruhadarabja használt darab, vagyis saját kérésének megfelelően semmilyen új ruhát nem kapott a koporsójában az elhunyt egyházfő. 

Ferenc pápa búcsúztatásán 166 ország delegációja vesz részt. Az első sorban ülnek az argentin és az olasz delegáció tagjai, köztük Javier Milei argentin elnök, Sergio Mattarella olasz elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök.

Ferenc pápa vatikáni temetési szertartásán a Sulyok Tamás köztársasági elnök által vezetett magyar állami delegáció tagjaként részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Jelen van mások mellett Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Emmanuel Macron francia elnök, Frank-Walter Steinmeier német államfő, Olaf Scholz leköszönő német kancellár, Andrzej Duda lengyel elnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

A gyászmise végén végzik a végső búcsúvétel és beszentelés szertartását, majd ezt követően kíséri Ferenc pápának nyitott autón vitt koporsóját a Szent Péter bazilikától a Santa Maria Maggiore bazilikáig. A Mária templom lépcsőjén szegények és hajléktalanok ülnek majd, így ők lesznek azok, akik a legutolsó búcsút vehetik a „szegények Pápájától”, akit végakaratának megfelelőn privát szertartás keretében temetnek el a bazilika Pál kápolnájában.

 

Forrás: vaticannews / MTI

További programok »

FEL