Heves indulatokat vált ki a gyulai pedofil ügy

2021. augusztus 5. 16:09 | Erdei-Kovács Zsolt

Gyerekekről készített pornográf felvételt tárolt számítástechnikai eszközein egy gyulai férfi. A nyomozóhatóság a múlt héten tartott házkutatást a gyanúsítottnál, akiről kiderült, hogy nem csupán tárolta, de készíthette is a fényképeket.

Sajtóértesülések szerint a férfi a 2019-es önkormányzati választáson a Jobbik színeiben indult képviselőjelöltként, ugyanakkor a pártnak már egy ideje nem tagja. A politika mellett évek óta karateedzőként is tevékenykedett és rendszeresen foglalkozott kisgyerekekkel. A Békés Megyei Főügyészség kérdésünkre azt közölte:

„a gyulai férfival szemben pornográf felvétel tartásával, illetőleg készítésével elkövetett – azaz két rendbeli – gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja áll fent”.

A férfi letartóztatását a főügyészség indítványa alapján a Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója még július 30-án rendelte el. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész érdeklődésünkre azt közölte: a kényszerintézkedést azért rendelték el, mert megalapozottan feltehető volt, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a bizonyítást veszélyeztetné. A büntetőeljárásban részt vevő vagy más személyt megfélemlítene, jogellenesen befolyásolna, esetlegesen további tárgyi bizonyítási eszközt semmisítene meg vagy rejtene el – tette hozzá a Békés Megyei Főügyészség szóvivője, kiegészítve: a bűnismétlés veszélye is fennállt. B. Nagy Barbara azt is közölte, hogy egyéb információt a nyomozás érdekei és a sértettek védelme érdekében nem közölnek.

Az ügy heves indulatokat vált ki a gyulaiakból. Az egyik, munkatársunk által megkérdezett járókelő szerint kellőképpen szigorúan kell fellépni az ilyen és ehhez hasonló esetekben. Hozzátette, ha valóban bebizonyosodik, hogy a gyanúsított ténylegesen elkövette azt, amivel vádolják, akkor igazán súlyos büntetést kell kapnia, de ő nem érzi magát hivatottnak ennek a megítélésére.

Egy névtelenséget kérő hölgy aggodalmának adott hangot. Elmondta, félelmetesnek tartja azt a tényt, hogy egy ember egyrészt képes ilyen és ehhez hasonló tetteket végrehajtani, másrészt pedig igazán különösnek tartja, hogy pedofil hajlamait képes akár évtizedeken át titokban tartani.

Egy másik, helybeli asszony úgy fogalmazott, azt nem tudja megítélni, hogy a pedofília betegség vagy sem, de véleménye szerint a gyermekek szexuális bántalmazása olyan brutális tett, amire nincs bocsánat.

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL