Az éttermekben is kötelező a maszkviselés, utánajártunk, hogyan fogadták

2020. november 2. 17:16 | Vincze Attila

November másodikától tovább szigorított a kormány, mostantól a vendéglátóhelyeken és a szórakozóhelyeken a vendégeknek is kötelező a maszkviselés. Ha a hatóság szerint szabálysértés történik, akkor egymillió forintos bírságot is kiszabhatnak az üzemeltetőre, sőt, akár be is zárhatják a helyet. Az éttermek és a vendégek is próbálnak alkalmazkodni az új helyzethez.

Kiss Róbert rendőr alezredes még múlt héten ismertette a maszkviselés szigorításával kapcsolatos rendelet részleteit. Az operatív törzs tájékoztatóján elhangzott, hogy a szigorítás értelmében a szórakozóhelyen, a vendéglátóhelyeken, illetve a sportrendezvények vendéglátó részein is kötelező hétfőtől a maszkviselés, amelyet kizárólag az étel illetve az ital elfogyasztásának idejére lehet levenni. A kormány emellett felhatalmazást adott a rendőrségnek arra, hogy amennyiben a vendéglátóegységek nem tartják be a szabályokat és nem működnek együtt, akár be is zárhassák azokat.

Az egyik békéscsabai étteremnek az ajtaján hétfő reggelre már jól látható módon felhívták a vendégek figyelmét a kötelező maszkviselésre. Ottjártunkkor többen már épp az ételüket fogyasztották az asztalnál, természetesen arra az időre maszk nélkül. Az egyik vendég azt mondta, betartja az új szabályokat, de nem ért feltétlenül egyet a szigorítással.

– Véleményem szerint ez túlzó intézkedés, és nem biztos, hogy azt a célt érik el vele, amit szeretnének – fogalmazott a férfi.

A vendéglátóhely munkatársai mindent megtesznek azért, hogy megfeleljenek a szigorúbb rendelkezéseknek. Az étterem tulajdonosa szerint a szabályok alapján még nem egyértelmű számukra, hogy az étkezés során pontosan mikor lehet le- és felvenni a maszkot.

– Nem tudjuk, hogy például a leves után fel kell-e venni a szájmaszkot vagy sem, illetve az sem számít a kollégák szempontjából teljesen érthetőnek, hogy figyelmeztessék-e a vendéget, hogy fogyaszt-e még vagy nem, megitta-e már az italát vagy sem – hangsúlyozta Bora Imre, a Panoráma Hotel Étterem tulajdonosa.

Hétfőn egy belvárosi kávézóban Békéscsabán úgy láttuk, hogy a vendégek itt is értesültek az életbe lépett szigorításokról, vagyis tényleg csak arra az időre vették le a maszkot, amíg épp kortyoltak egyet az italukból. Egy hölgyvendég a behir.hu-nak úgy fogalmazott, hogy ugyan kicsit kényelmetlen a helyzet, de a szabályokat be kell tartsák, hiszen nem véletlenül hozták meg ezeket az intézkedéseket. 

A kávézónál úgy számolnak, hogy az új, szigorúbb szabályok az egész adventi időszakban érvényesek lesznek, így igyekeznek hosszú távra tervezni.

– Arra kértem a kollégákat és az alkalmazottakat, hogy nagyon nagy figyelmet fordítsanak a szabályok betartására, hiszen ez mindenki érdeke. Azoknak a vendégeinknek, akik esetleg maszk nélkül érkeznek, raktunk félre maszkokat, de természetesen minden esetben oda fogunk menni, és figyelmeztetni fogjuk őket, hogy a szabályt be kell tartani – mondta Bodóczi István, a Cafe One tulajdonosa. 

A tulajdonos hozzátette, hogy a maszkhasználat bevezetése hatással lesz a forgalomra is, de azt még nehéz megmondani, hogy emiatt vajon mennyien maradnak távol a vendéglátóhelyektől.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL