A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai egy 2010-ben jelölt túzokot fedeztek fel a napokban Dévaványa térségében. Ez a megfigyelés is bizonyítja, hogy az alkalmazott repatriációs módszer eredményes.
A túzokvédelmi tevékenység ma már elsősorban arra koncentrál, hogy a faj egyedeit természetes élőhelyi környezetükben tudja megvédeni, azaz a szakemberek biztosítják számukra a nyugalmas, tágas dürgőhelyeket, a megfelelő fészkelőhelyeket. Ráadásul mindezt olyan környezetben, ahol a vadászható szőrmés és szárnyas ragadozók gyérítésével elő tudják segíteni a még jobb költési sikert.
Mindezen törekvések ellenére óhatatlan, hogy a félénkebb tojók valamilyen okból esetleg elhagyják a fészküket. Ilyenkor a megtalált tojások a dévaványai Túzokvédelmi Állomáson keltetőgépbe kerülnek, ahol mesterséges körülmények között kelnek ki majd nevelkednek fel a fiókák. Később a már majdnem anyányi fiatal madarak egy repatriációs program keretében kerülnek vissza a szabad természeti környezetbe, vad társaik közé.
Annak érdekében, hogy a Túzokvédelmi Állomáson felnevelt fiókák későbbi életét nyomon tudják követni, egy három színből álló műanyag gyűrűvel jelölik meg őket. A színes gyűrűk akár 500-800 méteres távolságból is lehetővé teszik a madarak egyedi azonosítását. A szakemberek ilyen szempontból is rendszeresen figyelik a túzokcsapatokat. A napokban egy olyan tojómadárra bukkantak, amely még 2010-ben kapott jelölőgyűrűt. Ez a madár tehát a születése utáni mintegy négy hónapig tartó emberi gondoskodás után már több mint hat évet megélt önállóan a szabad természetben. Mivel a tojók 2-3 éves korukban ivaréretté válhatnak, így lehetséges, hogy ez a madár már utódokat is nevelt.
A most megfigyelt túzok az egyik legidősebb azok közül, amelyeket eddig visszafigyeltenk. A szakemberek számára egy ilyen korú madár visszafigyelése azért rendkívül fontos, mert bizonyítja, hogy a Dévaványán alkalmazott repatriációs módszer alkalmas arra, hogy a kirepült madarak teljes értékű tagjai lehessenek a túzoktársadalomnak.
