Helyükre kerültek a megújuló malom szélvitorlái

2019. december 13. 14:21 | Horváth Szabolcs

Teljesen felújítják a békéscsabai Gabonamúzeum területén álló szélmalmot. A kivitelezők ezekben a napokban érkeztek a munkafolyamat egyik leglátványosabb részéhez, hiszen csütörtökön emelték be és szerelték fel a mintegy egy tonna súlyú, több mint kilenc méter fesztávolságú, szélvitorlákat tartó gerendákat.

A holland típusú malom a békési megyeszékhely egyik szimbóluma, amely az 1850-es években Békés és Csongrád megye határában, a Csókás-pusztán állt, és 1974-ben telepítették át a Gyulai úti Gabonamúzeum területére. A munkálatok idén nyár végén kezdődtek el, mely részeként a kivitelező cég kívülről, illetve belülről is felújítja a malmot.

Az épület rekonstrukciója csütörtökön érkezett az egyik leglátványosabb pontjához, hiszen több daru segítségével emelték be és szerelték fel a közel egy tonna súlyú, több mint kilenc méter fesztávolságú, szélvitorlákat tartó gerendákat. A felújítást végző cég munkatársai többek között egy ópusztaszeri tanulmányi kiránduláson is részt vettek a munkálatokat megelőző időszakban.

– A tervezés alatt arra törekedtünk, hogy az asztalosaink, a tervezőink megfelelő tudással rendelkezzenek ahhoz, hogy az épület szerkezete éppen úgy nézzen ki, mint annak idején. A főtengelyt már korábban betettük, most pedig a négy darab szélvitorlát helyezzük el – fogalmazott Mochnács Pál, a Bólem Építőipari Kft. ügyvezetője.

 

(Fotó: Kovács Dénes)

(Fotó: Kovács Dénes)

 

A szélmalom tetőszerkezete és külső homlokzata már korábban elkészült. A tervezési és kivitelezési munkálatoknál fontos szempont volt, hogy az épület a felújítást követően is megőrizze korábbi stílusjegyeit.

– Az épület műemlék jellege miatt az anyaghasználat terén is kötöttek voltak a lehetőségek. A felújító, illetve szárító vakolat, valamint a szilikon bázisú, vízlepergető hatású felületképzés azért fontos, hogy élettartamot növeljen, a ráhulló csapadékot minél gyorsabban elvezessük az épületről – emelte ki Csóti Tibor, a Galéria Invest Kft. projektvezetője.

A korszerűsítést a Modern Városok Programnak köszönhetően, közel harmincmillió forintból hajtják végre. A tervek szerint a szélmalom tavasszal nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

 

H.Sz., K.D.

További programok »

FEL