„Házhoz vitték" az istentiszteletet

2016. december 23. 16:39 | behir.hu

Idén is házhoz ment az istentisztelet a nyugdíjasokhoz. Nagy Zoltán evangélikus lelkész és egy gyerekekből álló csapat most is meglátogatta azokat az időseket, akik szent este hiába szeretnének, már nem tudnak eljutni a templomba.

2013 óta minden évben az evangélikus lelkész a gyülekezetbe járó gyermekekkel olyan idősekhez látogat el, akik az ünnepek alatt nem tudnak eljutni a templomi alkalmakra. 

- Idén három csapat járja Janinát és olyan időseket látogatunk, akiknek örömet tudunk okozni. Nagyon sokan próbálnak segíteni ilyenkor az embereken, az ünnepek előtt, ételosztással, cipős doboz akcióval, mi viszont elmegyünk az idősekhez, amit mások nem tesznek meg – fogalmazott Nagy Zoltán evangélikus lelkész.

A gyerekekből álló csapat amellett, hogy felidézte Jézus születésének történetét, versekkel és dalokkal is készült erre az alkalomra, valamint ajándékkal is meglepte az időseket.

- Egy csomó mézeskalácsot csináltunk és a szövegeket is gyakoroltuk – fogalmazott a csapat egyik tagja.

Misi bácsinak a Biblia ad erőt a mindennapokhoz. Ezért is jelent neki sokat a lelkész és a fiatalok látogatása.

- A bibliaolvasás úgy a gyógyulásomat is elősegítette, lehet ez naiv gondolat. A hétköznapi életből a gondolataimat megváltoztatja a Biblia olvasása. Őszinteséggel, szeretettel foglalkozik –fogalmazott az idős férfi.

Tóth Antalné egy ideje már nehezen jut el a templomba, pedig gyerekkorától kezdve minden vasárnap meghallgatta az istentiszteletet.

- Mindig jártunk templomba, iskolába, minden reggel mentünk templomba és mutogattunk a tanító néninek a kottákat. Aztán mikor felnőttünk, felváltva mentünk vasárnap, fele ment egyik vasárnap, másik fele a másik vasárnap. Ha úgy adódott, hogy a szülők kint voltak a tanyán, akkor az összes gyerek ment – emlékezett vissza az idős hölgy.

Aznap négy otthonba is eljutott a lelkes csapat, akiket nyitott ajtóval és szeretettel fogadtak az idősek.
 

FEL