Házhoz megyünk, segíthetünk? - Hasznos információkkal segít a rendőrség

2018. december 11. 10:29 | behir.hu

A „Házhoz megyünk” elnevezésű bűnmegelőzési programnak köszönhetően december 14-én, Szarvason két helyszínen tartanak tanácsadást a rendőrség munkatársai.

A városi piacon 8 óra 30 perc és 10 óra 20 perc között különböző hasznos információkat tartalmazó szórólapokkal, kiadványokkal, tájékoztatóval várják az érdeklődőket. Emellett a kerékpárosoknak lehetőségük lesz arra is, hogy a kerékpárlopások megelőzését, a lopások felderítését segítő rendszerben, a „BikeSafe” adatbázisban regisztrálják a kerékpárjukat. Ezután, 10 óra 30 perctől az Ótemplomi Szeretetszolgálatnál, a Vajda Péter utca 7. szám alatt lesz időseknek szóló vagyonvédelmi témájú előadás.

 

Forrás: police.hu

Ezek is érdekelhetik

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL