– Rövid, de konstruktív közgyűlés volt a csütörtöki, ahol fontos döntések születtek – kezdte sajtótájékoztatót Opauszki Zoltán.
A frakcióvezető elsőként a várost érintő nemzetközi kerékpáros körversenyről, a Tour de Hongrie viadaláról beszélt, amelynek rendezésében Békéscsaba is részt vállal. A nyár folyamán a nemzetközi kerékpáros körverseny szervezőbizottsága megkereste a városvezetést azzal, hogy Békéscsaba is lépjen be a rendező városok sorába. A megállapodás meg is született a szervezőbizottság és a városvezetés között, ennek a formalizálása történt meg csütörtöki közgyűlésen. Így a jövő évi, május 13-ai versenynap célállomása lesz Békéscsaba úgy, hogy a mezőny előtte két alkalommal is áthalad majd a városon.
– Ez azért is örömteli, mert a Tour de Hongrie nagyon dinamikus növekedésnek indult, emellett pedig a népszerűsége is nagy. Látjuk, hogy évről évre egyre többen követik. Ki kell emelni azt is, hogy Békéscsaba az elmúlt tizenöt esztendőben rendkívül komoly lépéseket tett a kerékpáros infrastruktúra, a kerékpározás népszerűsítése érdekében. Ma már sokak számára egyértelmű, hogy Békéscsaba Magyarország egyik leginkább kerékpáros városa – ismertette Opauszki Zoltán.
Mint kiemelte, ezt a döntést a város turisztikai ügyekért felelős tanácsnokaként is nagy örömmel üdvözli, hiszen ez Békéscsabát a kerékpározás képzeletbeli térképére helyezi.
A másik kiemelt napirendi pont a jaminai bányatavak kérdése volt, amely az eddig osztatlan közös tulajdon jelentős állami tulajdonrészének átruházásáról, megszerzéséről szólt. Opauszki Zoltán elmondta, a bányatavaknál több, mint három évtizede rendezetlenek a tulajdonviszonyok, amely meggátolta azt, hogy a város fejlesztési törekvéseket tudjon megfogalmazni a terület közösségi célú hasznosítása érdekében.
A frakcióvezető kiemelte, az elmúlt évtizedekben többször nekifutott az önkormányzat annak, hogy az osztatlan közös tulajdonból a hetven százalékot meghaladó állami tulajdoni hányadot, ingyenes vagyonátadás keretében elkérje az államtól. Ezzel többször is sikertelenül jártak, legutóbb 2025 februárjában érkezett egy elutasító döntés a kormányzat részéről.
– A városvezetés személyes egyeztetéseket kezdeményezett a kormányzattal annak érdekében, hogy a kormányzat az eddigi döntését változtassa meg. Biztató tárgyalások kezdődtek. A mostani közgyűlési döntés arról szólt, hogy a közgyűlés hatalmazza fel, bízza meg Szarvas Péter polgármestert, aki dr. Takács Árpád főispánnal fog közösen személyes egyeztetéseket kezdeményezni és folytatni a kormányzattal a negyvenhét hektáros terület sorsáról – sorolta Opauszki Zoltán.
Bíznak benne, a tárgyalások során lehetőség nyílik arra, hogy a kormányzat támogatást nyújtson ahhoz, hogy a területen lévő hulladék eltávolítása megtörténhessen. Amikor a vagyonátadás megtörténhet, akkorra így fizikailag is rendezett viszonyok közepette kerülhetne át a város tulajdonába ez az állami tulajdoni hányad. Ezután tud a város konkrét fejlesztési programokat megfogalmazni a területtel kapcsolatban.
Opauszki Zoltán utolsó témaként a város által adományozott kitüntetésekről, elismerésekről nyújtott tájékoztatást. A frakcióvezető elmondta, a Békéscsaba Sportjáért kitüntetését ebben az évben Mihályi István, az Esély Pedagógiai Központ gyógypedagógus-testnevelője, a Vandháti Diáksport Egyesület elnöke és Molcsányi Rita, a BRSE ikonja, élő legendája kapja majd. A Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetését pedig Kádár Ferencnek és Kádár Mariannának (Kádár Ferkó és Kádár Manni) valamit Kovács Editnek, a Békéscsabai Jókai Színház Jászai Mari-díjas színművészének ítélték oda.

A közgyűlést értékelő sajtótájékoztatón a szót Bálint József alpolgármester vitte tovább. A városvezető elsőként a mezőmegyeri sportpálya városi tulajdonba vételét emelte ki. Hangsúlyozta, a tegnapi közgyűlésen bejelentették, hogy a megyeri sportpálya városi tulajdonba vétele megtörténhetett. A kormányzat ingyenesen, térítésmentesen adta át az önkormányzatnak az érintett két ingatlant. Bálint József hangsúlyozta, a sportpálya több száz fiatalnak és idősebb személynek biztosítja a sportolás lehetőségét.
– A Mezőmegyer Sportjáért Egyesület használja, szerződésszerűen a helyet 2028. január 31-ig. Szeretném itt kiemelni az egyesület elnökét Frisnyicz Pál urat, aki nagyon-nagy gondossággal és jó gazda módjára kezeli mind az egyesületet, mind a pedig az ingatlant – sorolta Bálint József.
Az alpolgármester a közgyűlést követő zárt ülésről is beszélt. Mint mondta, a grémium tagjai a CsabaPark Étterem Kft. ügyével foglalkoztak, amely eddig a városfejlesztési kft. felügyelete alá tartozott.
– Gyakorlatilag az látszik, hogy a fejlesztési időszak lezárult, és most már a működésre kell nagyobb gondot fordítani. Az volt a meglátása a városvezetőknek is és a vagyonkezelő zrt. vezetőinek is, Kozma János vezérigazgatónak és Dénes Lajos igazgatósági elnöknek, hogy önálló tagvállalatként jöjjön be a CsabaPark a törzsházkonszern alá és így önálló tagvállaltként kezdjen működni – ismertette Bálint József.
Hozzátette, a májusi közgyűlés ezügyben arról határozott, hogy ez a változás történjen meg és készüljön egy koncepció, amelyet a mostani ülésre el is készült. A grémium ezt a tervet elfogadta, így 2026. január 1-jével elindulhat a munka, immár CsabaPark Kft. néven és Aleksza Mihály ügyvezető vezetésével.
Opauszki Zoltán a témához csatlakozva aláhúzta, már a névváltoztatás is üzenetet hordoz, azt üzeni, hogy átkerül a hangsúly az üzemeltetésre, a működtetésre. Ez a törekvés abban az irányba mutat, hogy békéscsabai családok és a várost látogató vendégek számára is egyre javuló és egyre bővülő szolgáltatásokat tudjon kínálni a CsabaPark, mind a szabadidős programok tekintetében, mind a kulturális programok vonatkozásában, valamint a békéscsabai gasztronómia népszerűsítésében.