Hazai mérkőzéssel kezdi 2026-ot a Békéscsabai Előre NKSE

13:52 | Hidvégi Dávid

Idei első tétmérkőzésére készül a női kézilabda NB I/B-ben szereplő Tappe-Békéscsabai Előre NKSE. A harmadik helyen álló lilák a 15. pozíciót elfoglaló Érdet fogadják szombaton a Városi Sportcsarnokban.

Már javában készülnek a szombati mérkőzésre a békéscsabai kézilabdázók. A játékosok az ünnepek alatt sem álltak le teljesen, hiszen a szakmai stáb kérésének megfelelően, egyéni edzésprogramot végeztek.

– Mindent meg tudtam csinálni, de nem is nagyon lehetett volna kihagyni, mindenképpen szükség volt az egyéni edzésre. Most elkezdtük a csapatedzéseket, jól sikerült visszarázódni – mondta Baráth Berta.

A Békéscsaba egy hétmeccses győzelmi sorozattal zárta a 2025-ös évet, amivel fellépett a dobogó legalsó fokára. Marosán György csapatának jelenleg 18 pontja van az NB I/B-ben, hátránya 5 egység a két 23 pontos együttes MTK és Eszterházy SC mögött. Az őszi szezonból még három mérkőzés maradt hátra, most a 15. helyen álló Érd látogat Békéscsabára.

– Kicsit csalóka az Érdnek a tabellán elfoglalt helyezése, mert Paróczy Sárát, a rendkívül jó képességű beállót Dunaújvárosból igazolta az utolsó két mérkőzésre, amit sikerrel is vett. Télen is igazoltak új játékost még pluszban, tehát erősebb csapat érkezik hozzánk a 2026-os év első mérkőzésén, mint amit a tabella mutat, de egyértelműen mi vagyunk az esélyesebbek – hangsúlyozta a vezetőedző a találkozó előtt.

A Békéscsaba - Érd mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban.

További programok »

FEL