Határvadász toborzás Dánfokon

2022. július 25. 12:32 | Vári Bianka

Már zajlik a határvadász ezredbe jelentkezők toborzása Békés megyében is. Szombaton a Magyar Rendőrség munkatársai Dánfokon várták az érdeklődőket, akik mindent megtudhattak a követelményekről és feladatokról.

Nagy érdeklődés mellett zajlott a határvadászok toborzása a Dánfoki üdülőközpontban. Az érdeklődők fegyverekkel és egyéb rendészeti eszközökkel is megismerkedhettek. A fiatal korosztálynak pedig érdekes tájékoztatókkal, feladványokkal, és színezőkkel kedveskedtek a szervezők. Egyikük elmondta: a szakma biztonságos jövőt ígér azoknak, akik szolgálni akarnak, és helyt tudnak állni.

– Gondolkozom rajta, megmondom őszintén, mert a mezőgazdaságban dolgozom. Nem tudni, hogy ilyen aszályos év mellett ennek a szektornak milyen jövője van. Ez mégiscsak egy biztos munkahely volna – válaszolta kérdésünkre egy érdeklődő.

 

 

A határvadász ezredbe 18 és 55 év közötti, cselekvőképes, büntetlen előéletű, magyar állampolgárok jelentkezését várják. Feltétel a fizikai, egészségügyi és pszichológiai alkalmasság, valamint alapfokú általános iskolai végzettség. 

– A jelentkezők, ha alkalmasak lesznek, akkor a készenléti rendőrség állományába kerülnek és választhatnak, hogy Békés megye melyik határrendészeti kirendeltségén szeretnének szolgálatot teljesíteni. Egy négy hetes képzést kell elvégezni Orosháza készenléti rendőrségi laktanyájában, mely egy 160 órás képzés. Itt elsajátítják azokat az elméleti anyagokat és különböző gyakorlati fogásokat, fegyverhasználatot, ami ahhoz kell, hogy biztonsággal tudják a magyar államhatárt védeni – árulta el Fejér Andrea nyugalmazott rendőr alezredes.

Hozzátette, hogy a határvédelem speciális szakterület, ezért fontos, hogy a határvadászok megfelelően fel tudjanak lépni az illegális migráció ellen.

 

További programok »

Hírek videóval

Volt békéscsabai iskolájában emlékeztek meg Suhajda Szilárdról

Első magyarként szerette volna megmászni oxigénpalack és serpák segítsége nélkül a világ legmagasabb pontját, azonban a csúcstámadás közben nyoma veszett Suhajda Szilárdnak. Az expedíciós hegymászó 1982. június 29-én született Békéscsabán. Vasárnap este a Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban emlékeztek meg róla, ahová 1995 és 2001 között járt.
2023. május 28. 21:31
FEL