Határozatképtelen volt a parlament rendkívüli ülése

2016. augusztus 22. 12:10 | Mikóczy Erika

Nem került napirendre a választási eljárási törvénynek a levélben történő szavazás kiterjesztését célzó módosítása.

A rendkívüli ülést a Jobbik kezdeményezte az MSZP és az LMP támogatásával. Az ellenzéki párt azért javasolt jogszabály-módosítást, hogy minden külföldön élő magyar szavazhasson levélben már az októberi kvótareferendumtól kezdve, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e állandó magyarországi lakhellyel.

A kormánypártok – amelyek előre jelezték, hogy nem értenek egyet a levélben történő szavazás lehetőségének kibővítésével és nem mennek el az ülésre – politikailag aggályosnak nevezték, hogy az ellenzék egy már kitűzött népszavazás szabályain változtatna. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője korábban rámutatott arra is: a választási eljárási törvény kiállta az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság próbáját, emellett a Velencei Bizottság ajánlásait is tartalmazza.

Forrás: hirado.hu

FEL