Hatalmas taps fogadta Tótka Sándor olimpikont Gyomaendrődön – galériával

2024. augusztus 30. 21:10 | Bere Mátyás

A Nádas Bence-Tótka Sándor kajak kettes ezüstérmet szerzett 500 méteren a párizsi olimpián. Tótka Sándor Gyomaendrődön nőtt fel, ezúttal városában fogadták őt, méghozzá a Hármas-Körös szabadstrandon. Az est házigazdája a szintén Gyomaendrődön nevelkedett Szujó Zoltán televíziós újságíró, sportriporter, műsorvezető, sportvezető volt, akivel nagy tömeg előtt folytatott beszélgetést az olimpikon.

A K-2 500 méter számban világ- és Európa-bajnok Nádas és a tokiói olimpián K-1 200-on aranyérmes Tótka a középfutamból másodikként jutott tovább a párizsi olimpián. Az Eb-győztes magyar egység végül a második helyen ért célba a Jacob Schopf, Max Lemke német páros mögött és a három éve ugyanebben a számban, de még 1000 méteren győztes Jean van der Westhuyzen-Tom Green ausztrál kettős előtt.

 

 

Tótka Sándor a beszélgetés előtt elmondta, hogy elképesztő érzés visszatérni Gyomára, gyermekkorának helyszínére.

– Mikor az olimpiára készültem, akkor nehezen és ritkán tudtam ide eljutni, hiszen ilyenkor hétfőtől szombatig edzünk, a hétvégét pedig szeretem pihenővel tölteni. A megyéből a hazai ízeket, leginkább szüleim kolbászát viszem magammal, nem mellesleg ebben a megyében a legjobb a lángos és a dinnye is. Ezek mellett azt viszem, amit a szüleim tanítottak és mivel 21 éves koromig itt éltem, így viszek rengeteg tapasztalatot is, amit most a fővárosban kamatoztatok. Most már egy pár perce itt vagyok, legtöbben azt mondják, hogy nagyon büszkék rám, gratulálnak, és elmondják, hogy jó pillanatokat okoztam nekik. Sokan azt is mondták, hogy nyertek rajtam egy kis pénzt, nekem ez már ajándék – fogalmazott az olimpikon.

 

Szujó Zoltán kiemelte, hogy a gyomai városrész szabadstrandja nagyon fontos hely az itt élők számára generációk óta.

– Ritkán engedheti meg magának egy riporter, főleg, aki az országos médiában dolgozik, hogy felvállaltan, elfogultan, lokálpatriotizmustól fűtve beszélgessen interjúalanyával, ez itt megvalósulhat. Itt azok a helyiek ülnek a hallgatóságban, akik közül rengeteg embert ismerünk, ami egy fantasztikus érzés – fogalmazott Szujó Zoltán.

A rendezvénnyel párhuzamosan zajlott az a közös strandolás, amit egykori gimnáziumi osztálytársával szervezett Szujó Zoltán.

 

 

Gyomaendrőd polgármestere, Toldi Balázs azt hangsúlyozta, hogy Tótka Sándor a város díszpolgára, nem véletlenül.

– Sokan hátra dőltek volna már, de Sanyi nem tette, Tokió után is csinálta tovább. Bárki, aki itt van, az Sanyi példáján keresztül megértheti, hogy innen is lehet nagyot alkotni – fogalmazott a város első embere.

 

A délután folyamán Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövettségi kapitánya is színpadra állt, ő szintén méltatta a sportolót. Hangsúlyozta, hogy az olimpikon az érmeit Gyomaendrődnek, a helyieknek is szerezte és erre mindenkinek büszkének kell lennie.

Mielőtt kezdetét vette a beszélgetés Tótka Sándor és Szujó Zoltán között, az olimpikon méltóságteljesen bevonult, majd szülei mellé ült. A beszélgetés a két gyomai híresség között baráti hangulatban zajlott, majd lehetőség nyílt a szelfik készítésére és dedikálásra.

 

Galéria

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL