Hatalmas szemű süllőt fogtak a Hármas-Körösben

2020. november 22. 08:42 | behir.hu

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége rendszeresen beszámol Facebook oldalán a legemlékezetesebb horgászkalandokról és nagy fogásokról.

– Elég nehezen indult a nap, csak a balinok voltak aktívak. Aztán egyszer csak egy random helyen beugrott egy harcsa, rögtön váltottam a keményebb botra. Persze nem is jött semmi 10 dobásból. Kézbe vettem a finomabb botot, természetesen az első dobásra jelentkezett a következő harcsa. Ekkor döntöttem úgy, hogy alkalmazkodok és nem süllőre, hanem harcsára kezdek el dobálni nagy gumikkal. Meg is lett az eredménye egy teljes hosszban 100 cm hari – írta kalandjáról Lipták Zolták, aki korábban már fogott néhány körösi predátort.

A horgászat azonban nem ért véget, és a kitartás egy méretes süllőt eredményezett.

– Komoly ütésnek vágtam be, gondoltam kisebb harcsa. Könnyen húztam fel a mélyből. És egyszer csak jött a zsinór pattogása, és akkor már tudtam, ki van a horgomon: egy hibátlan, 77 centis, 5 kilós, hatalmas szemű süllő. Köszönöm, Hármas-Körös! – fogalmazott a horgász.

Forrás: Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL