Három osztálynyi iskolatáska gyűlt össze a békéscsabai összefogásban

16:23 | Such Tamás

Augusztusban már hagyománnyá vált, hogy összefogás indul Békéscsabán és a környező településeken a nehezebb körülmények között élő gyermekekért. Botyánszki Bence békéscsabai óvodapedagógus és Bonnyai Sándor szociális munkás évek óta gyűjti az iskolatáskákat és tanszereket – illetve most már a bicikliket is, hogy senkinek ne kelljen nélkülözéssel kezdenie a tanévet.

Az idei akció minden korábbit felülmúlt: mintegy két hét alatt 96 iskolatáska, 35 tanszercsomag és 9 kerékpár gyűlt össze. A szervezők szerint a további felajánlásokkal együtt az iskolatáskák száma a százat közelíti. Ez képletesen közel három teljes osztálynyi gyermek számára jelenthet segítséget az iskolakezdéshez.

Botyánszki Bence úgy fogalmazott, nehéz lesz jövőre felülmúlni az idei eredményt, de talán nem is ez a legfontosabb cél. Sokkal inkább az, hogy minél több gyermek érezhesse: nincs egyedül, van, aki gondol rá és segíti az indulásban.

 

Forrás: Bonnyai Sándor

– A kezdeményezésnek ráadásul környezetvédelmi üzenete is van – fűzte hozzá. – Hiszen az otthon már feleslegessé vált, de jó állapotú táskák így nem a kukában végzik, hanem új életet kapnak. Egy-egy strapabíró iskolatáska akár még évekig használható, így nemcsak egy család terheit csökkenti, hanem a felesleges hulladék mennyiségét is.

A szervezők szerint különösen sok jó minőségű, korábban használt iskolatáska érkezett. Ezek között olyanok is vannak, amelyeket a gyerekek csupán egy-két évig használtak, így más számára még hosszú ideig értéket képviselhetnek.
Az adományozás ezért arra is megtanít, hogy egy tárgytól nem feltétlenül csak úgy válhatunk meg, hogy kidobjuk: új gazdát és új életet is adhatunk neki.

Bonnyai Sándor mindezzel kapcsolatban elmondta, a napokban már útnak indultak az összegyűjtött iskolatáskák és tanszercsomagok, hogy időben eljussanak a gyermekekhez.

 

Forrás: Bonnyai Sándor

– Különösen megható, hogy több kisgyermek most szeptemberben lépi át először az iskola kapuját, és ezt már egy szépen megtöltött iskolatáskával teheti meg. A csomagok nem csupán tanszereket jelentenek, hanem bátorítást, biztatást és azt az üzenetet is, hogy érdemes elindulni a tanulás útján – tette hozzá.

A szervezők hálásak minden adományozónak, a gyűjtőpontoknak, a támogató cégeknek és mindazoknak, akik munkájukkal segítették a kezdeményezést.
Köszönet illeti a TopLaptop Kft.-t, a Békés Mérték Közösségi Házat, a Békési Mentálhigiénés Szolgálatot, a Béthel Alapítvány – Gadara Házat, a Vidia Teamet, az N-Alexander Kft.-t, a BRSE-t, valamint a Watt Villamossági és Lámpaszaküzletet is.

Az idei összefogás ismét bebizonyította: ha sokan tesznek egy keveset, abból egy-egy gyermek számára nagyon sokat jelentő segítség születhet.

 

Bonnyai Sándor, Párzsa László, a TopLaptop Kft. ügyvezetője és Botyánszki Bence – Fotó: behir.hu

További programok »

Friss hírek

Három osztálynyi iskolatáska gyűlt össze a békéscsabai összefogásban

Augusztusban már hagyománnyá vált, hogy összefogás indul Békéscsabán és a környező településeken a nehezebb körülmények között élő gyermekekért. Botyánszki Bence békéscsabai óvodapedagógus és Bonnyai Sándor szociális munkás évek óta gyűjti az iskolatáskákat és tanszereket – illetve most már a bicikliket is, hogy senkinek ne kelljen nélkülözéssel kezdenie a tanévet.
16:23
FEL