Három fiatal lánnyal az utasterében csapódott árokba egy autó Gyula közelében

2023. március 29. 12:53 | behir.hu

A gyanú szerint a jobb első utas hozzányúlt a kormányhoz, ezért történt a baleset. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Az Elek és Gyula közötti úton, 2023. január 18-án 13 óra 15 perc körül letért az útról és árokba csapódott egy személygépkocsi. Hárman ültek benne, egy 18 éves lány vezetett, aki előző nyáron szerzett vezetői engedélyt. Mellette ült az egyik barátnője, és mögöttük utazott a harmadik lány. A gyanú szerint a jobb első ülésen ülő lány hozzányúlt a kormányhoz. Elmondása szerint azért tette ezt, mert úgy érezte, hogy az autó átmegy a bal oldali forgalmi sávba, és ő vissza akarta kormányozni jobbra.

A kocsit vezető lány viszont úgy emlékszik, barátnője éppen hogy balra mozdította el a kormánykereket, ezután kormányzott ő jobbra, de ekkor elvesztette az uralmát a kocsi fölött, és lementek az útról. Az utas elismerte, hogy megzavarta a volán mögött ülő vezetőt, hozzányúlt a kormányhoz, amit nem kellett volna megtennie. Ráadásul nem is először fordult ez elő, korábban is utazott a barátnőjével, és akkor is volt erre példa, csak nem lett belőle baleset. A lányok megsérültek, de szerencsére egyikük sem súlyosan. A Gyulai Rendőrkapitányság a menet közben a kormányhoz hozzányúló 17 éves lányt a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az eljárás iratait 2023. március 27-én továbbították az ügyészségre.

Forrás: police.hu

További programok »

FEL