Három év alatt negyedmillió látogató a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban

2019. március 22. 10:01 | behir.hu

A 250 ezredik látogatóját fogadta csütörtökön a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium osztálykiránduláson lévő pedagógusát Görgényi Ernő polgármester (Fidesz) és Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója köszöntötte - olvasható az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében.

A szerencsés látogatót, Felnagy Krisztián matematika-történelem szakos tanárt a városvezető és az igazgató a látogatóközpontba szóló "örökbelépővel" lepte meg, amivel élete végéig térítésmentesen tekintheti meg a kastélyt. A pedagógus ezen felül a Gyulai Várba, az Erkel Ferenc Emlékházba, a Ladics-házba és a Kohán Képtárba, valamint a Gyulai Várfürdő teljes területére szóló páros belépővel gazdagodott, továbbá a Gyulahús Kft. ajándékcsomagját vehette át. 

Görgényi Ernő polgármester szerint a vidéki múzeumok, kiállítóhelyek között rendkívül magasnak tekinthető a gyulai Almásy-kastély látogatószáma. Kiemelte: nemrégiben ünnepelték a látogatóközpont megnyitásának harmadik évfordulóját, a vendégek száma évről-évre nő. A kiállítóhely, az állandó tárlat és az épületegyüttes műemléki rekonstrukciója az eltelt időszakban számos elismerést kapott - tette hozzá.

Dombi Ildikó a 250 ezres látogatószámot "nagy büszkeségnek" nevezte, szerinte az eredmény országos viszonylatban is elismerésre méltó. Emlékeztetett: a vonatkozó kormányrendelet alapján a Gyulai Várba kiránduló iskolás csoportok részére a vonatos utazás díjtalanul valósítható meg.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL