Három Békés megyei kábítószer-kereskedőt ítéltek el Szegeden

2018. március 13. 14:15 | behir.hu

Három Békés megyei kábítószer-kereskedőt tizenkét év fegyházzal, nyolc év fegyházzal, illetve három és fél év börtönbüntetéssel sújtott kedden jogerősen a Szegedi Ítélőtábla.

A vádlottakat társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság. Az első- és másodrendű vádlottal szemben a fegyházbüntetés kiszabása mellett 2,7-2,7 millió forint értékig vagyonelkobzást is elrendeltek. Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletét.

Az elsőrendű vádlott 2015 nyarán megkereste a másodrendű vádlottat azért, hogy az asszony korábbi kapcsolatait felhasználva szerezzen neki havonta legalább 100 gramm kábítószert, amit ő tovább tudna értékesíteni. A nő egy Kopasz gúnynevű, az eljárás során minden kétséget kizáróan nem azonosított monori kereskedővel vette fel a kapcsolatot, akitől 2015. augusztus 19. és 2015. október 29. között összesen kilencszer, alkalmanként 100-100 gramm pentedront vásárolt. Egy-egy esetben 240 ezer forintot fizetett ki.  Az elsőrendű vádlott egy-egy szállítmányt 300 ezer forintért vett meg, és a drogot továbbértékesítette.

A harmadrendű vádlott szállította az asszonyt 2015 novemberében, amikor a nő újabb szállítmányért ment Monorra. Ő vezette a személygépkocsit akkor is, amikor a rendőrség 2015. november 16-án Vésztő külterületén megállította a járművet. Az ellenőrzés során a másodrendű vádlott a kábítószert önként átadta a rendőröknek.

 

További programok »

Itthon

Folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb idő

Folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb, szeles, záporos-zivataros idő. A hét elején a többórás napsütés mellett 20-25 Celsius-fok lesz a legmelegebb órákban, de pénteken ismét visszaesik a hőmérséklet és mindössze 13-21 fok várható délután. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz, és a záporok, zivatarok esélye is csak a hétvégére fog csökkenni - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
06:35
FEL