Martfűi LSE–Gyulai Termál FC 1-2 (0-0)
Martfűi LSE: Kenyeres Zsombor, Laczkó Mátyás (Hunya Krisztián), Boros Dominik (Bidzilya Anton), Székely Dávid, Fődi Zsolt (Vona Ferenc), Kalmár Ferenc, Bogdán Bence, Bódai Nándor (Kinyig Milán), Mészáros Gyula, Varga Tamás, Antman Joshua. Csere: Széll Dániel, Gerhát Dávid, Horváth Krisztián, Ács Milán, Lakatos Martin, Buzás Richárd, Benke Patrik. Vezetőedző: Koncz Zsolt.
Gyulai Termál FC: Krnács Richárd, Göblyös Sándor, Wéber László, Lestyán Lionel, Krajcsó Krisztián (Zabari Dávid), Máris Dominik, Zelenyánszki László, Vörös Barnabás (Koralovszki Milán), Trescsula Máté (Katona György), Czirok József (Szabó Zsombor), Zádori Krisztián. Csere: Kertész Dániel, Füstös Krisztián, Kolarovszki Martin, Szántó Mihály. Vezetőedző: Ekker Attila.
A fürdővárosi gárda a felkészülés alatt már legyőzte martfűi ellenfelét, ám pont ebben rejlett a forduló veszélye is. Ekker Attila vezetőedző előzetesen felhívta a figyelmet arra, hogy a „hatnullás” siker nem tévesztheti meg a csapatot, így mindenképpen át kell vinnie az edző csapatnak a játékosok fején, hogy ne abból a mérkőzésből induljanak ki, álljanak át „bajnoki üzemmódba”.
A vendégcsapat ennek jegyében lépett pályára, azonnal átvette a játék irányítását, a menetrendszerűen induló gyulai támadások mellett pedig, kiválóan szűrte meg riválisa próbálkozásait. A fürdővárosi hegemóniát kiválóan jellemzi, hogy a hazai gárda a 40. perc könyékén jutott először lövéshez.
A villámgyors szélsőktől, Göblyös Sándortól és Máris Dominiktól induló gyulai támadások közül a legtöbb lehetőség elhalt a hősiesen védekező martfűi védelemnek köszönhetően, ám Trescsula Máté életerős lövésénél igencsak nyújtóznia kellett a hazai kapusnak. A fürdővárosi nyomás az első játékrészben nem hozott áttörést, így gólnélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a felek.

A második félidőre már mindkét együttes harapósabban érkezett vissza. Szabó Zsombor indította a gyulai lehetőségeket, amikor tizenhat méterről küldött lövést a martfűi kapura. Pár perc játék után a vezető találat is megszületett, az 54. percben Szabó Zsombort borították fel a tizenhatos előtt, a középpályás pedig elemi erővel lőtte ki a szabadrúgásból a felső sarkot. 0-1.
A folytatásban is a gyulai keret rohamozta többet ellenfele kapuját, ám figyelmeztetésképpen hazai gárda is kihagyott egy ziccert 60. percben.
A 64. percben már kettővel vezetett a vendégcsapat. Máris Dominik harcolt a labdáért védőjével, a visszafutó hazai bekk és kapusa nem értette meg egymást, a csapattársak ütközése után pedig a gyulai játékos önzetlenül tálalt Trecsula Máté elé, aki biztos lábbal értékesítette a lehetőséget. 0-2.
A martfűi alakulat azonban pár perc múlva Kalmár Ferenc révén szépíteni tudott, amely után lüktető derbi alakult ki a két rivális között. A hazai gárda sorra küldte előre labdáit, a vendégcsapat pedig rendre elért riválisa kapuja elé. A gyulaiak főleg fejjel próbálkoztak, előbb Zádori Krisztián, majd Wéber László is megpróbálta bevenni a martfűi kaput. A 80. percben érkezett akár le is zárhatta volna a találkozót a gyulai együttes, a lendületből érkező Zádori Krisztián fejesét csak kiütni tudta a hálóőr, Máris Dominik „stukkja” pedig a kapufáról szállt vissza a mezőnybe.
A két gárda egészen a lefújásig próbálta megszerezni a találkozó negyedik gólját, ám végül egygólos gyulai győzelmet jelentett a játékvezető hármas sípszava.

A Gyulai Termál FC csapata megszerezte harmadik győzelmét a kiírásban, így továbbra is veretlenül vezeti a csoportot. A fürdővárosi gárda szombaton ismét az elsőszámú kupasorozatban lesz érdekelt, amikor hazai pályán látja vendégül a Csepel SC együttesét.