Harc a magyar bajnoki címért – Történelmi Teremíjász Országos Bajnokság

2025. február 1. 10:27 | Gulyás Gergő

Békéscsaba adott otthont az idei év Történelmi Teremíjász Országos Bajnokságának február 1-jén. A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Szakága által szervezett versenyre a sportolók azzal a céllal érkeztek, hogy megmérettessék magukat a magyar bajnoki címért és a minősítési pontokért.

Az országos bajnokságra közel 260 versenyző érkezett az ország több pontjáról, de az országhatáron túlról is jöttek sportolók, a Felvidékről, Vajdaságból és Erdélyből is többek között. Lovász Tamás főszervező elmondta, hogy a versenyen négy fajta íjkategória volt, és csak történelmi jellegű íjakkal és történelmi viseletben lehetett versenyezni. A korosztályt nézve is igen széleskörű volt a paletta, hiszen a 10 évesektől egészen a 65 éves korosztályig lehetett nevezni és íjat ragadni.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– A versenyen 24 cél található, 8 darab úgynevezett technikai vadászcél, ahol 3D-s állatok vannak imitálva, vannak klasszikus lőlapcélok és vannak ügyességi célok, mint ahogy lóról lövés, vagy bástya résen átlövés és hasonló feladatok. A 2010-es évek után már dinamikusan fejlődő, egész népszerű sportággá váltunk, és reméljük, hogy ez a továbbiakban is megmarad – tette hozzá a főszervező.

Fabulya Attila, a Csaba Lovas-Íjász Kör elnöke még 2000-ben ismerkedett meg és szeretett bele ebbe a sportágba, 2018-ban pedig csapatban Európa-bajnoki címet is ünnepelhetett. Mint mondta: a békéscsabai egyesület jövőre ünnepli a 30 éves fennállását, ezért külön öröm, hogy ennek az országos bajnokságnak a megyeszékhely adott otthont.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– A történelmi íjászat nagyon különleges, összetett sportág, nemcsak fizikai, hanem egyértelműen szellemi sport is, hiszen nagyon nagy harmóniának kell lennie az embernek az íjjal és a nyílvesszővel. Nagyon sokan ezt egy mentális sportnak is szokták nevezni. A történelmi íjászversenynek az a lényege, hogy a honfoglalás kori hagyományokat őrizve, őseink előtt tisztelegve küzdjük le az adott célokat – hangsúlyozta az elnök.

A versenyzők tehát a magyar bajnoki címekért és minősítési pontokért küzdenek a CsabaPark rendezvénycsarnokában. Ebben a sportágban kitartásra és sok gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy valaki felérjen a csúcsra.

 

Galéria

Vissza
Előre

További programok »

Sport

Érmekkel tértek haza a békési kick-boxosok Bulgáriából

A bulgáriai Plovdivban folytatódott a kick-box Európa-kupa sorozat. A rangos viadalon 29 ország 213 klubjának 1378 versenyzője indult,  2168 nevezés leadásával. A Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó klubok közül a békéscsabai JALTE - Debreczeni Team tagjai pénteki és a szombati versenynapon voltak érdekeltek, míg a battonyai Barátság SE-t Mezei Nikolett képviselte.
2025. március 5. 10:31