Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezeténél (FAO) a mai napig úgy tartják, hogy a magyarok tanították meg a fél világot halat tenyészteni – adja meg a jövőről folyó diskurzus alaphangját Urbányi Béla egyetemi tanár, a gödöllői Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékének vezetője. Egyáltalán nem elveszett ágazatról van szó – ezt már Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója mondja. Szerinte azzal, hogy a rendszerváltás után a halgazdaságok nem vonzották a külső befektetőket, a tőkét, kénytelenek voltak a saját erejükből boldogulni. „Az új tulajdonosoknak nem volt más választása, mint a kemény munka, a harc, ha életben akartak maradni a megváltozott piaci viszonyok között.”
Kis túlzással ez a jövő nem a piacon fog múlni. A kereslet ugyanis folyamatosan nő, Európa halfogyasztása tartósan emelkedő tendenciát mutat. 2004-ben – amikor csatlakoztunk az unióhoz – a közösség halfogyasztásának még csak a 40 százaléka származott importból. Mára ez az arány elérte a kétharmadot. A piac pedig évről évre dinamikusan bővül. Csak tavaly – előzetes adatok szerint – nyolc-kilenc százalékkal nőtt – mutat rá Urbányi Béla.
És ez csak Európa. Az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re 9,1 milliárd lesz a Föld lakossága. Ezt a tömeget valahogy etetni kell – teszi hozzá. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy új távlatok nyílnak a magyar haltenyésztők előtt. Annál is inkább, mert van olyan faj, amelyben piacvezetők vagyunk Európában. Kereslet tehát van az itthoni halra.
De! Mindig ott van egy de. A magyar akvakultúra esetében rögtön három is. Az egyik, hogy az ágazat szereplői között még minimális együttműködés sem létezik, minden gazdálkodó a saját szakállára kereskedik, ezáltal értelmetlen árversenyeket generálva, ami kiszámíthatatlanná teszi a termelést – hívja fel az egyik problémára a figyelmet Lévai Ferenc. A másik, ami érdemben befolyásolhatja a szektor jövőjét, hogy szinte alig állít elő feldolgozott terméket, márpedig arra van kereslet.
Készítettünk egy felmérést Budapesten a halfogyasztásról a fiatalok körében, majdnem 2000 egyetemista töltötte ki. Az derült ki belőle, hogy egy átlagos budapesti fiatal gyalog tíz, tömegközlekedéssel öt percet hajlandó menni azért, hogy halat vásároljon
– mutat rá az ágazat másik gyengeségére a gödöllői egyetem tanszékvezetője. A harmadik „de” Lévai Ferenc szerint az, hogy az exportpiacok igencsak kiszámíthatatlanok. Magyar halra csak akkor van szükség, ha kevés a saját termelésük, emiatt egy-egy csökkent kivitelű év óriási torlódást okoz a halpiacon. Pedig lenne keletje a magyar halnak, már ha sikerülne olyan termékekkel, technológiákkal előállni, amelyekre szükség van a piacon.
„Érzékeljük, hogy innovációs korba léptünk, azaz felértékelődött a kutatás-fejlesztés szerepe, anélkül ugyanis nemcsak piacokat hódítani lesz nehéz, hanem piacon maradni is. Ha egy cég előre szeretne lépni például a takarmánykérdésben, vagy a megújuló energiák használatában, vagy éppen egy halfaj kialakításában, akkor kénytelen a kutatás-fejlesztéshez nyúlni. Ebben pedig nem kis szerepe lehet az egyetemeknek” – teszi egyértelművé Urbányi Béla, hogy mire készülnek az egyetemen. A vállalkozó Lévai Ferenc annyiban árnyalja a képet, hogy szerinte „az innováció gyengesége most az összehangoltság hiányából fakad. Mindenki spontán kutat, sokszor párhuzamosan, az »addig csináljuk, amíg van rá pénz« projektszemlélet dívik, a kutatókat sokszor jobban érdekli a publikációk száma, mint a piacon használható megoldás kifejlesztése. Így azonban sajnos kevés a termelésben használható eredmény”.
Az előrelépést azt jelentené, ha az ágazat szereplői összefognának. A vállalkozások tegyék világossá, „hol szorít a cipő”, mely területeken akarnak fejlődni, az egyetemek pedig olyan kutatásokra koncentráljanak, amelyek „piacosíthatók”.
Az egész vertikumot – a szaporítástól a feldolgozásig és a piaci jelenlétet is – végiggondoló fejlesztésekre lenne szükség
– érzékelteti Lévai Ferenc, hogy mekkora horderejű átalakulásról is lenne szó. Ami – úgy tűnik – elindult, legalábbis vannak már biztató jelek. „Most azon dolgozunk, hogy az afrikai harcsa húsállományát növelni tudjuk. Ez egy genetikát is érintő kutatás, amelyből előbb vagy utóbb egy új halfaj lesz” – hoz egy valóban komoly tudományos munkával járó, egyúttal pedig „piacosítható” kutatást Urbányi Béla. „Ilyen típusú innovációkból kell több, egyebek mellett a haltartás és a termékfejlesztés terén is” – sorolja tovább azokat a területeket a tudományos világból érkező szakember, ahol van keresnivalója a kutatóknak.
Eladható technológiák és termékek kellenek – vallja mind a vállalkozói, mind pedig a tudományos világ képviselője. „Ráadásul nem feltétlenül magunknak, sokkal inkább a külpiacoknak. Egy sokkal nagyobb térben kell gondolkodnunk. A fő csapásirány Afrika, illetve Ázsia. Ott már ismernek minket, tisztában vannak vele, hogy mit tud a magyar szakember, mit tud a magyar hal. Már csak a modern technológiát és a korszerű termékeket kell odatennünk mellé” – értenek egyet.
Forrás: Világgazdaság
