Vérünket vennék egy nemes ügyért: halloween-i véradásra készülnek Békéscsabán

2020. október 27. 15:16 | Vincze Attila

Vérszívók délutánja címmel nagyszabású véradó eseménnyel készül a Magyar Vöröskereszt Békéscsabai Területi Szervezete. A főként a fiatal korosztályt megszólító rendezvényt október 30-án, pénteken déltől este nyolcig tartják majd a Csaba Centerben.

A Magyar Vöröskereszt helyi szervezete a Facebook-on közzétett felhívásában azt ígéri, hogy ez lesz az év legnagyobb „csapolása”. Szükség is lesz rá, mert a koronavírus-járvány második hullámában Békés megyében is érezhetően visszaesett a véradók száma. Tóth Zoltánné, a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének megyei igazgatója a behir.hu érdeklődésére elmondta, hogy azért is nehezebb most a dolguk, mert a járvány miatt nem tudnak a munkahelyekre és az iskolákba eljutni, így jobbára külső helyszínekre szervezik a véradásokat.

A Vérszívók délutánja elnevezésű, halloween-i tematikájú eseménnyel a békéscsabai szervezet kifejezetten a fiatalok figyelmét szeretné felhívni, de az idősebb véradókat is szívesen látják majd a helyszínen. A szervezet megyei igazgatója hangsúlyozta, hogy rengeteg támogató állt melléjük, így értékes ajándékokkal gazdagodhatnak majd azok, akik most pénteken vért adnak a helyi bevásárlóközpontban.

– Mindenki kap egy halloween-es pólót a készlet erejéig, "Véradó vagyok" felirattal, illetve ajándékokat, csokikat vehetnek át és mindenki húz majd egy zsákbamacskát is – fogalmazott.

Tóth Zoltánné elárulta azt is, hogy az eseményen délután öt órától a Fitdance Center Tánciskola táncosai egy flashmobbal kedveskednek a jelenlévőknek. A Vérszívók délutánjára október 30-án 12 és 18 óra között várják a 18. évüket betöltött véradókat a Csaba Centerbe.

Egészségügy

Frankó Attila húsz éve szervez véradást, kitüntetést kapott

Immáron húsz éve szervez véradásokat Frankó Attila, aki Véradómozgalomért Ezüst Emlékérem kitüntetést kapott. A Szeretlek Békéscsaba Egyesület és a Szeretlek Békés Megye Egyesület legutóbbi, csütörtöki kezdeményezése is sikeres volt, hiszen ezúttal százan nyújtották a karjukat és adtak vért.
2020. december 4. 15:22
FEL